// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Berúgott, többfajta drogot is fogyasztott, jogsija sem volt – hát persze, hogy volánhoz ült

// HIRDETÉS

Nagybányán okozott nehéz pillanatokat a rendőröknek egy férfi.

Igazán nem lehet elmondani, hogy ne tett volna meg mindent a lehető legtöbb törvényi előírás megsértése érdekében az a 24 éves nagybányai férfi, akit csütörtökön este, hosszas üldözés után vettek őrizetbe a rend Máramaros megyei őrei.

Az egész egyszerű közúti rutinellenőrzésnek indult – volna, ha a város utcáin autózó férfi hajlandó lett volna megállni a rendőrsök jelzésére.

Megállás helyett azonban beletaposott a gázba, és megpróbált elszelelni.

A rendőrök viszont nem hagyták annyiban, és a nyomába eredtek, így aztán

az este autós üldözéssel indult.

Majd balesettel folytatódott, miután a menekülő autós öt kilométeres száguldás után egy kereszteződésben áthajtott a piroson, és nekiütközött egy másik autónak, amit egy 57 éves nő vezetett.

Ezt követően kiugrott az autóból, és futva próbált eltűnni a rendőrök szeme elől.

Ők azonban fürgébbek voltak, hamarosan utolérték és elfogták.

A meneküléssel természetesen csak még gyanúsabbá vált, hogy valami rejtegetni valója van, ezért alkohol- és drogtesztnek is alávetették.

És mindkettő pozitív lett.

Az előbbi literenként 0,39 milligramm alkoholt mutatott ki a leheletében.

A drogteszt viszont még ennél is pazarabbnak bizonyult: mint kiderült, ötféle kábítószert is fogyasztott.

Ezek után az, hogy jogosítványa sincs, már csak a cseresznye a habos torta tetején.

Már tényleg csak az hiányzott volna, hogy egy hullát is találjanak az autó csomagtartójában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro