// 2026. április 22., szerda // Csilla, Noémi

Bemutat az utasoknak új poggyászdíjaival a két legnagyobb fapados légitársaság

// HIRDETÉS

Kis hátizsákkal utazta be a félvilágot? Már nem fogja!

Hiába van Spanyolországban vagy Olaszországban még mindig nyár, hiába van foglalt szállása és pár póló is elég lenne ahhoz, hogy eltöltsön két hetet valamelyik mediterrán országban, már nem úszhatja meg olyan olcsón a kiruccanást, mint eddig.

Turisták ezrei használták ki a fapados légitársaságok eddigi kézipoggyász-politikáját,

miszerint egy 10 kilogrammosnál kisebb csomagot ingyen fel lehetett vinni a fedélzetre. Érthető okokból éltek a lehetőséggel, hiszen, ha már nagyobb, feladott poggyász is volt, ennek díja akár meg is duplázta a repülőjegy árát.

Na, az eddigi kedvező feltételeknek vége, a két legnagyobb fapados légitársaság – mintha csak összebeszélt volna – egyszerre intett be az utasoknak és változtatott a kedvező gyakorlaton. A felénk legtöbb járatot kezelő Wizz Air és az első fapados légitársaság, a Ryanair november 1-től módosította, azt is mondhatnánk, hogy drágította poggyászdíjait.

Mégpedig meglehetősen alattomos módon: csökkentették a fedélzetre ingyen felvihető kézipoggyász méretét.

Így aki nem akar nagyobb bőrönddel utazni, annak is másik csomagot kell váltani, mivel a kézipoggyászba már többnyire csak a fogkefe és a laptop fér el.

Az újabb fedélzeti poggyász csak az elsőbbséget élvező (Priority-) utasoknak jár, a szolgáltatásért fizetni kell. Nem is keveset, azaz nem sokkal kevesebbet, mint a csomagtérbe kerülő nagy bőröndért. (Ráadásul hiába hívják „fedélzeti poggyásznak”, csak elméletben az, gyakorlatban többnyire ugyanúgy a csomagtérbe kerül, mint a feladott csomagok, azaz leszállás után várni kell rá.)

És akkor nézzük a számokat:

A Wizz Air gépein november elsejétől egyetlen kézipoggyászt lehet felvinni a fedélzetre, ennek mérete kisebb az eddiginél: 40x30x20 cm. A Wizz Priority szolgáltatást élvezők felvihetnek még egy, 55x40x23 cm-es csomagot és az elsők között juthatnak fel a gépre 5 euróért. A magyar fapados cég egy újabb poggyásztípust is bevezetett, a 10 kilogrammos csomagot, melynek díja 7 eurónál kezdődik. Emellett továbbra is maradt a 20, illetve 32 kilogrammos csomagtéri poggyász. ITT csekkolhatók.

A Ryanair még a Wizz Airnél is fukarabb, az ingyenes kézipoggyász náluk kisebb, 40x20x25 cm – el kell férnie az előttünk lévő szék alatt. Ha nagyobb méretű kézipoggyászunk van, vagy kettővel akarunk a gépre jutni, már 26 angol fontnak megfelelő összeggel taksál az ír légitársaság. Ellenben felajánlja a két kézipoggyászt engedélyező Priority-szolgáltatást és egyéb bonyolult csomagkombinációkat – ezek ITT böngészhetők –, melyekért külön kell fizetni.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

Varga László Edgár

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Gyerekcsínyek versus jogi ügyek: áldozatokból elkövetők, manipuláltakból drogdílerek az iskolában. Mit tehetünk?

Sánta Miriám

A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdély a Nagy Meglepődés idején és utána
Főtér

Erdély a Nagy Meglepődés idején és utána

A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.

Kocsis Máté: „Sok hiba, bűn és árulás történt, sok sunyi, pénzéhes potyautas utazott velünk”
Krónika

Kocsis Máté: „Sok hiba, bűn és árulás történt, sok sunyi, pénzéhes potyautas utazott velünk”

„Sok hiba, bűn és árulás történt, sok sunyi, pénzéhes potyautas utazott velünk” – írta Kocsis Máté, a Fidesz leköszönő frakcióvezetője vasárnap a Facebookon a Tisza Párt kétharmados győzelmét hozó választási eredmény okait elemző posztjában.

Csirkefogónak nevezte Hargita megyei párttársát az AUR-os Dan Tanasă, kapta is a sallert – hírmix
Főtér

Csirkefogónak nevezte Hargita megyei párttársát az AUR-os Dan Tanasă, kapta is a sallert – hírmix

Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.

Engedély nélkül lelőttek egy medvét, őrizetbe vettek két vadászt
Székelyhon

Engedély nélkül lelőttek egy medvét, őrizetbe vettek két vadászt

Őrizetbe vettek a hatóságok két Brassó megyei vadászt, akik engedély nélkül lelőttek egy barnamedvét.

„Ez egy másik mozi”. Kelemen Hunor elárulta a Krónikának, Magyar Péter kérte-e a lemondását
Krónika

„Ez egy másik mozi”. Kelemen Hunor elárulta a Krónikának, Magyar Péter kérte-e a lemondását

A nagy közös ügyeinkben, nemzet- és szakpolitikai kérdésekben folyamatos lesz a konzultáció az új magyar kormány és az RMDSZ között – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott megbeszélését követően.

Ígéretek és elvárások Magyar Péter és Kelemen Hunor találkozóján
Székelyhon

Ígéretek és elvárások Magyar Péter és Kelemen Hunor találkozóján

Személyesen tárgyalt Budapesten Magyar Péter, a leendő TISZA-kormány miniszterelnöke Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével – adta hírül Facebook oldalán a TISZA párt elnöke.

// még több főtér.ro