Hétfő hajnalban az oroszok közvetlenül a román határ mentén fekvő ukrán célpontokat bombáztak, mire Bukarestben kemény hangot ütöttek meg…
A nap reggel felkelt, a román külügy pedig hétfő reggelre bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét – Orbán Viktor szombati tusványosi beszéde, illetve annak heves fogadtatása után a második tagmondat ugyanolyan magától értetődő, mint az első. Az esetről a hivatalos Facebook-oldalán beszámoló Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is úgy kezdte, hogy „nem okozott túl nagy megelepetést”, hogy ez így történt, a találkozó hangnemét viszont nyugodtnak és udvariasnak minősítette.
A bukaresti magyar nagykövetnek tulajdonképpen csak a román külügy által korábban elküldött nevezetes demarsban megfogalmazott pontokat kellett újra meghallgatnia.
Amint mi is megírtuk, Orbán Viktor a több ezer ember előtt elmondott szombati, tusványosi beszédében kerek perec elmondta, hogy a román külügy demarsban próbálta a szájába rágni, hogy miről beszélhet, illetve miről nem, egyes kijelentéseit pedig a román sajtó egy része ismét revizionistának titulálta.
Hétfő hajnalban Oroszország közvetlenül a román határ mellett mért légicsapásokat ukrajnai célpontokra: a Duna partján fekvő Renyit és Izmajilt támadta rakétákkal és drónokkal. A légicsapások elsősorban kikötői célpontokra fókuszáltak, kőolajtartályok, fegyverraktárak, de egy gabonaraktár is megsemmisült, négyen pedig megsérültek. A beszámolók szerint Oroszország ezzel el akarja lehetetleníteni a globális piacra irányuló ukrán gabonaexportot, amiben ezek a dunai kikötők kulcsfontosságúak. A légicsapások után Klaus Iohannis államfő és Marcel Ciolacu miniszterelnök is keményen bírálta Oroszországot. Iohannis a Twitter-oldalán „ítélte el határozottan” a csapásokat, Ciolacu pedig egyenesen azt írta, hogy „felszólítjuk az Oroszországi Föderációt, hogy hagyjon fel az ukrán kikötői infrastruktúrára mért légicsapásokkal” – mintha ugyan számítana a szava. A védelmi minisztérium szerint ugyanakkor a légicsapások nem jelentenek direkt katonai fenyegetést Románia ellen.
Az elmúlt hetek fojtogató kánikulája után lehűlés várható még ezen a héten. Erdélyben, a Körösvidéken, a Bánságban és Máramarosban is tarja magát a hőség a következő két napban még, 31–38 fok közötti maximumokkal, csütörtökre aztán már csak 20–24 fok lesz a nappali csúcs. Ezután újabb enyhe felmelegedés veszi kezdetét, de jövő héten is csak 28–31 fok között alakul a hőmérséklet a legmelegebb órákban, ami azért még mindig elviselhetőbb, mint ami eddig volt.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.