// 2025. december 27., szombat // János

Bekattant egy pszichiátrián ápolt beteg, megölt négy másikat

// HIRDETÉS

Egy infúzióállvánnyal. További kilenc személy megsérült.

Egy infúzióállvánnyal vert agyon négy beteget, további kilencet pedig megsebesített egy páciens a Buzău megyei Săpoca község neuropszichiátriai kórházában. A 38 éves Buzău megyei férfit csütörtökön utalták be a pszichiátriára alkoholelvonási tünetekkel.

A támadás után menekülőre fogta a dolgot, ám egy, az épületben tartózkodó rendőrnek – aki egy másik beteg kórházba utalása ügyében volt a helyszínen – sikerült megállítani és őrizetbe venni.

A megyei rendőr-főkapitányság vezetője, Laurenţiu Pantazi az Agerpresnek elmondta, a támadó előbb a saját kórtermében lévő betegeket ütlegelte a súlyos állvánnyal, majd egy szomszédos kórterem pácienseire támadt.

A kórház igazgatója, Viorica Mihalaşcu az Antena 3 televíziónak elmondta, az incidens nagyon gyorsan, alig egy perc alatt zajlott le, mire az osztályon tartózkodó három ápoló valamelyike közbeléphetett volna, már megtörtént a baj. Az igazgató szerint a férfi akut pszichotikus állapotban követte el tettét, ami nagyjából azt jelenti, hogy elvesztette kapcsolatát a külvilággal, nem volt tisztában vele, mit tesz.

Az igazgató azt is megerősítette, hogy a támadásnak 13 áldozata van, közülük hárman a helyszínen életüket vesztették, egy személy pedig a Buzău megyei sürgősségi kórházban halt bele fejsérüléseibe. További három beteg szintén súlyos koponya- és agyi sérüléseket szenvedett, hatan pedig enyhébb arcsérülésekkel „megúszták” a támadást.

Viorica Mihalaşcu szerint az elkövető egy „normál felügyeleti rendszerű” kórterembe volt beutalva, tünetei ugyanis nem vetítették előre a tragédiát. Az ügyben a Buzău megyei törvényszéki ügyészség vizsgálatot indított. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro