// 2024. október 4., péntek // Ferenc
autonómia

Behajtották az SZNT-n a 2014-es autonómiatüntetés miatti bírságot

Amit nem sikerült bírósági úton eltöröltetni, azt behajtották a román hatóságok.

Zárolták a román hatóságok a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezetének, a Siculitas egyesületnek a bankszámláit, hogy behajtsák a 2014-es felvonulás miatt kirótt 12 ezer lejes büntetést, melyet bírósági úton sem sikerült eltöröltetni – közölte szerdán az SZNT.

A tanács emlékeztetett rá, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény nem változott az elmúlt években, és 2014 óta több alkalommal tartották meg a március tizedikei marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást, 2016-ban pedig bírósági úton semmisítették meg azokat a büntető jegyzőkönyveket, amelyek

ugyanazokat a kifogásokat tartalmazták, mint a 2014-es dokumentum.

„A törvény tehát nem változik, csak az igazságszolgáltatás gyakorlata. Ezért mérlegeljük, hogy az ügyben a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk” – áll az SZNT közleményében.

A tanács szerint a mostani eljárás és végrehajtás ismételten rámutat arra, hogy meg kell teremteni a székelyföldi civil autonómiamozgalom kiszámítható anyagi hátterét.

„Arra buzdítunk minden, az autonómiának elkötelezett Kárpát-medencei vállalkozót, Székelyföldön, Erdélyben, vagy a nagyvilágban élő polgárt, hogy akár csekély összegű, rendszeresen folyósított adományával segítse a mozgalmat”

– fogalmazott közleményében az SZNT.

2014-ben Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezéshez járult hozzá, a tömeg tiltakozó felvonulását nem engedélyezte. Az SZNT a felvonulást is megtartotta arra hivatkozva, hogy a polgármester a bejelentést követő 48 órában nem bocsátott ki a rendezvényt tiltó dokumentumot. A 2016-os és 2017-es felvonulást a polgármesteri hivatal szintén nem engedélyezte, ám 2016 nyarán a bíróság jogerősen megállapította, hogy a szervezők törvényesen jártak el, és a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a hivatalt. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro