// 2025. október 22., szerda // Elod

„Dicsőség”: Kereskényi Gábor legyőzte a nyelvi jogokért pereskedő Cemót

// HIRDETÉS

A civilek bírósági úton próbálták a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére kötelezni Szatmárnémeti vezetését.

Jogerősen pert nyert Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ellen, amely bírósági úton szerette volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére kötelezni a polgármestert és a város önkormányzatát.

A nagyváradi táblabíróságon szerdán kimondott ítélet kivonatát a bíróságok portálja közölte.

Szigeti Enikő, a Cemo elnöke elmondta: még csak a Szatmár megyei törvényszéken kimondott elsőfokú ítélet indoklását ismerik, de ez alapján megállapítható, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyta a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekre való hivatkozást.

E hivatkozást az teszi szükségessé, hogy a 2001-ben elfogadott romániai önkormányzati törvény csak a településnevek és az intézménynevek kétnyelvű feliratozását írja elő azokon a településeken, ahol egy nemzeti kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot. Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy az utcák nevét is ki kell írni a kisebbségek nyelvén.

Szigeti Enikő szerint amikor a pert elindították, még Dorel Coica szociáldemokrata polgármester vezette Szatmárnémetit, de a per érdemi részére Kereskényi Gábor megválasztása után került sor. Megjegyezte,

Kereskényi a per során többek között azzal védekezett, hogy az összes utcanév kétnyelvűsítése jelentősen megterhelné a város költségvetését.

Kereskényi Gábor, az RMDSZ színeiben megválasztott polgármestere elmondta, a kétnyelvű feliratozás élharcosának tekinti magát, de nem fogadhatja el, hogy kívülről kényszerítsék erre. Megemlítette, hogy 2010-ben egy önkormányzati képviselőtársával maga nyújtott be határozati javaslatot arról, hogy a város valamennyi utcájára írják ki magyarul is az utcanevet, ezt azonban akkor a testület elvetette.

Úgy vélte azonban, jó lenne, ha legalább nem ártanának azok, akik nem tudnak segíteni a szatmárnémeti problémák megoldásában. „Ha nagyban elvárjuk, hogy az erdélyi vagy romániai magyar közösségnek ne mondja meg se Bukarestből, se Budapestről senki, hogy mi a jó nekünk, ezt jogosan várjuk el kicsiben Szatmárnémetiben is” – jelentette ki az elöljáró arra utalván, hogy a marosvásárhelyi Cemo kezdett a szatmári utcanevekért pereskedni. Abbéli nézetét is elmondta, hogy semmilyen törvény nem kötelezi a polgármesteri hivatalt a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére, és a bíróság sem kényszerítheti erre, mert az a hatalmi ágak szétválasztásának az elvét sértené.

Hozzátette: a partiumi városban 2004 óta az a gyakorlat alakult ki, hogy fele-fele arányban neveznek el román és magyar személyiségekről utcákat, és a város terjeszkedése miatt létrejövő új utcáknak a nevét románul és magyarul is kiírják. Megjegyezte: az önkormányzati testület októberi ülésén 13 utcát neveztek el, és az egyhangúlag megszavazott határozat szövegében az is szerepel, hogy utcákra kétnyelvű utcanévtáblák kerülnek. Azt is megemlítette: jelenleg nagyszabású utcafelújítási munkálatok zajlanak Szatmárnémetiben, és e folyamat során is „nyitottak a kétnyelvű feliratozásra”.

A polgármester úgy vélte:

Szatmárnémeti utcáinak jelenleg mintegy tíz százalékán vannak kétnyelvű utcanévtáblák,

és a kétnyelvűsítés a jövőben is folytatódni fog.

Az RMDSZ – belátván, hogy gyakran a magyar választottak sem érvényesítik a nyelvhasználatra vonatkozó jogokat – a 2016-os önkormányzati választások előtt valamennyi jelöltjével nyilatkozatot íratott alá annak a vállalásáról, hogy hatáskörüknek megfelelően érvényesítik a nyelvhasználati jogokat az önkormányzatukban. A szövetség éppen a regionális és kisebbségi nyelvek chartájára hivatkozva próbálta módosítani a helyi közigazgatási törvény nyelvhasználati fejezetét úgy, hogy az az utcanevekre is vonatkozzék. A parlament alsóháza által elvetett törvénymódosítási kezdeményezést jelenleg a felsőház vitatja.

A Cemo 2016 során stratégiai pereket indított Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Szatmárnémetiben a kétnyelvű utcanévtáblák hiánya miatt.

„Siker esetén az igazságszolgáltatási szervek arra fogják kötelezni az önkormányzatokat, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákat helyezzék ki. Negatív döntések esetén pedig nemzetközi színtéren és belföldön egyaránt ki lehet majd jelenteni, hogy Románia nem tekinti kötelezettségének az  itt élő magyar közösség jogainak alkalmazását”

– hangoztatta korábban a Cemo.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás
Krónika

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Az internet kedvencei: Erdély 10 legfelkapottabb turisztikai célpontja
Krónika

Az internet kedvencei: Erdély 10 legfelkapottabb turisztikai célpontja

Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap