// 2026. augusztus 17., hétfő // Jácint

Baj van: fagynak meg a politikusok a parlamentben, hatalmas pénzeket kellene rájuk költeni

// HIRDETÉS

A világ második legnagyobb közigazgatási épülete felújításra szorulna, de alaposan bele kellene markolni a büdzsébe a honatyák kényelme érdekében.

Baj van Nicolae Ceauşescu grandomániájának a végtermékével, a Nép Házával: a parlament székházát egyszerűen lehetetlen tisztességesen kifűteni, mert a rosszul záródó, elavult ablakok nem szigetelnek rendesen. Állítólag

már a jó kis ad hoc módszerek sem segítenek – sem a szilikonos tömítés, sem a nyílászárók beszegelése

(igen, erre is volt példa) –, a honatyák dideregnek és arra panaszkodnak, hogy nem tudnak tisztességesen dolgozni 16-17 fokos irodákban.

El is rendeltek egy átfogó műszaki vizsgálatot az épületmonstrumban, és persze kiderült, ahhoz, hogy politikusaink ne dideregjenek ezentúl, fércmegoldások helyett ki kellene cserélni a nyílászárókat. Ezek 35 ezer négyzetmétert foglalnak el, így

a felújítás is persze óriási összegbe – nagyjából 20 millió euróba – kerülne.

Eleve baj van a fűtéssel is – a fővárosi távhőszolgáltató, mint tudjuk, sosem volt világbajnok –, így felmerült az is, hogy a parlamentnek legyen majd egyéni hőközpontja, ehhez viszont újabb milliókért kell majd belemarkolni a büdzsébe.

A 330 ezer négyzetméteres belső felülettel rendelkező egykori Nép Házát (Casa Poporului) 1983-ban kezdték el építeni a diktátor nagyzolási mániájának „köszönhetően”, de a Ceauşescu-házaspár nem élte meg az átadási ceremóniát, erre csak 2003-ban került sor. A világ legnehezebb (és az ország leglátogatottabb) bizarr épületében ülésezik az országgyűlés mindkét háza.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Krónika

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix
Főtér

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
Székelyhon

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.