// 2024. október 5., szombat // Aurél
orvos

Az ügyvédem szerint minden rendben volt – mondja a több klinikából is hülyét csináló olasz álorvos

Egy igazi plasztikai sebész szerint pedig a csaló „ragyogóan” ismerte a szakzsargont.

Sok pénz és egy jó ügyvéd – csupán ennyire volt szükség a nyolc osztályt végzett olasz parkolóőr, Matteo Politi szerint ahhoz, hogy plasztikai sebészként praktizálhasson több bukaresti klinikán is.

Az imposztor, akit Olaszországban hasonló okok miatt másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, úgy gondolta, Romániában is bepróbálkozik, és eddig bejött neki a biznisz.

Mint elmondta, amikor megérkezett Romániába, felkeresett egy ügyvédet, akinek átadott minden „eredeti” iratot, valamint a bélyegzőjét, ami tényleg eredeti volt, és a jogász jelentős összeg fejében végigjárta a bürokratikus útvesztőt a Matthew Mode „művésznéven” operáló álsebész iratainak honosítása érdekében.

„Miután megkapott minden engedélyt, az ügyvédnő közölte: minden szükséges iratom megvan ahhoz, hogy Romániában praktizáljak” - mondta Politi a Spynews.ro-nak.

Eközben az is kiderült, hogyan tudta az álorvos legalább ideig-óráig megtéveszteni román „kollégáit”.

Adina Alberts román plasztikai sebész elmondta: Politi „ragyogóan” ismerte az orvosi szakzsargont, ideértve az eljárásokat, amikor szakmai ügyekről tárgyaltak bárkit képes volt megtéveszteni. Végül ő és kollégái azért kezdtek el gyanakodni rá, mert nem az előírásoknak megfelelően járt el a műtőben, furcsán tartotta a fecskendőt, és a sterilitásra vonatkozó szabályoktól is eltért. 

Ennek nyomán tettek feljelentést ellene novemberben a rendőrségen és az orvosi kamaránál.

Az egészségügyi igazgatóság közben hamut szórt a fejére: elismerték, hogy az álorvos bélyegzőjét valóban ők adták ki, de emiatt belső vizsgálat indult, a felelőst pedig a vizsgálat végéig fegyelmi okokból más munkakörbe helyezték.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro