Úgy tűnik, eredményes volt a taxisok lobbija.
Hamarosan a kormány asztalára kerülhet az a rendelet, amely tetemes pénzbírságokat ír elő azoknak a sofőröknek, akik hivatalos személyszállítási engedély nélkül fuvaroznak személyeket. Bár nem nevesítették konkrétan, a lépéssel az Ubert és a hozzá hasonló internetes fuvarmegosztót, a Taxify működését lehetetlenítenék el Romániában.
A rendeletet a fejlesztési minisztérium készítette el, és ebben az áll, hogy 1000-től 5000 lejig terjedő bírságot kap minden olyan fuvarozó, aki nem tudja felmutatni a személyszállítási engedélyt. Ráadásul annyiszor bírságolják meg a sofőrt, ahányszor elkapják.
Az egyre népszerűbb Uber és a hozzá hasonló internetes fuvarmegosztó cégek elleni harc hosszú ideje tart – a taxisok legutóbb február közepén szerveztek tüntetést emiatt Bukarestben –, 2018-ban a kolozsvári taxisok már pert is nyertek alapfokon az Uber ellen. Az Európai Unió bírósága 2017 végén mondta ki, hogy az Uber személyszállító cég, bármit is állítson magáról.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.

Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.

Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.

… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.