// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Az ortodoxok javára diszkriminált a kormány

// HIRDETÉS

Egy csatát már megnyertek a háromszékiek az ortodoxoknak ajándékozott Fenyő szálló ügyében. A háború azonban a bíróságon és a képviselőházban fog eldőlni.

Diszkriminatívnak nyilvánította a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) azt a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel a bukaresti kabinet a Kovászna és Hargita megyei ortodox püspökségnek juttatta a Kovászna városban álló Fenyő (Bradul) szállót.

A CNCD döntése értelmében a kormány vallási alapon diszkriminált.

A sürgősségi kormányrendelet ugyanis hátrányos helyzetbe hozta a többi felekezetet az ortodox egyházzal szemben, ez pedig ellentmond a vallási törvénynek és az alkotmánynak.

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke a Maszolnak elmondta: a testület csupán egy álláspontot fogalmazott meg, amely jogi szempontból nem kötelező érvényű. „Egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében mi nem semmisíthetünk meg törvényt vagy kormányrendeletet, viszont véleményt mondhatunk, és ezzel a parlamentnek is számolnia kell” – nyilatkozta a portálnak Asztalos Csaba.

A hatóság háromszéki panaszok alapján járt el az ügyben.

A panaszosok egyike, Gazda Zoltán az MTI-nek elmondta, az ügyben pert is indítottak a kormány ellen. Kovásznai és sepsiszentgyörgyi személyek, valamint a hátrányosan megkülönböztetett magyar egyházak a kormányrendelet hatálytalanítását kérték, valamint azt, hogy juttassák az épületet Kovászna önkormányzatának.

A panaszosok azt tartották felháborítónak, hogy miközben a történelmi magyar egyházak a kommunista hatalom által államosított ingatlanaikat sem kapták maradéktalanul vissza,

a kormány székelyföldi szállodaadománnyal ajándékozza meg az ortodox egyházat.

A bukaresti kormány egyébként „a román nép nemzeti identitásának a megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó Román Ortodox Egyház támogatásának” erkölcsi parancsára hivatkozott a kormányrendeletben.

A tavaly karácsonykor kihirdetett sürgősségi kormányrendelet azonnal hatályba lépett. Az ortodox egyház azóta felújította a 89 szobás szállodát, amely fölött korábban az Állami Protokollalap rendelkezett. A jogszabály azóta a parlament elé került. A szenátus februárban elfogadta a rendeletet, a képviselőházban azonban még nem szavaztak róla. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

// még több főtér.ro