Az esélyesek nyerték a kosárlabda Európa-bajnokság második napjának kolozsvári mérkőzéseit, de a vesztesek közül a magyar, majd a román válogatottat is megtapsolták szurkolói.
A szombati játéknapot is a magyarok nyitották, akik ezúttal pocsék dobóformát fogtak ki: mezőnydobásaiknak mindössze negyede ment be, a 27 triplából pedig csupán három. Így aztán hiába tartotta az első félidőben a jó védekezés meccsben Hangáékat, a másodikban a montenegrói beállósok, Nikola Vucsevics és Bojan Dubljevics gyosan eldöntötték a győzelem kérdését.
.jpg)
Eilingsfeld János vezeti a labdát | Fotók: Manases Sándor
Az Orlando Magicnél profiskodó Vucsevicset gyenge büntetőzése miatt hamar kiszúrta az ezúttal mintegy 1500 fős magyar tábor, gúnyosan skandálva neki: „NBA, NBA!” A végén a nagyarányú vereség ellenére is kijárt a himnuszéneklés a csapatnak, mert szurkolók is tudják:
A cseheknek a pénteki siker után a box-zsák szerepe jutott, a spanyolok őket is ugyanolyan sziporkázó kosárleckében részesítették, mint 24 órával korábban Montenegrót. Az első nyolc percben egyetlen dobást sem vétettek el a címvédő játékosai, akik közül a prímet ezúttal a 37 éves centerfenomén Pau Gasol és az irányító Ricky Rubio vitte. A hispánok a lelátón is rendkívül szórakoztatóak voltak, bár a vendégcsapatok közül őket kísérte el a legkevesebb szurkoló, így is sikerült karneváli hangulatot teremteniük, és hullámozásra rávenni a többi nézőt.
.jpg)
Spanyol szurkolók a lelátón
A spanyol válogatott nemcsak a pályán emelkedik ki a C csoport mezőnyéből, hanem azon kívül is. A játékosokat még az öltözőtől is a kispadig is egyenruhás spanyol rendőrök kísérik, ennyire feltűnő testőrei egyetlen más csapatnak sincsenek. Nem véletlen a kiemelkedő véletlen, hiszen dollármilliókat kereső sportolókról van szó: Marc Gasol (évi 22,6 millió dollár) az egész Európa-bajnokság legjobban megfizetett játékosa, de bátyja, Pau (16 millió) és Rubio (14,275 millió) is benne van a Top 10-ben, akárcsak a horvátok sztárja, Bojan Bogdanovic (10,5).
.jpg)
A spanyolok egyik sztárkosarasa: Paul Gasol
A hétvége ellenére a sportcsarnok a románok második meccsére is csak nagyjából félig telt meg, ám a horvátok ellen sokkal jobban játszott a hazai csapat, mint a csehekkel szemben, Hiába volt jóval erősebb az ellenfél, Románia egy 10-0-és sorozattal kezdte a meccset, és bár ezt már az első negyed végére megfordították a horvátok (20-12), kiütni nem tudták a hazai csapatot. Tíz ponton belül ugyan ritkán került a román válogatott, és akkor is mindig azonnal jött néhány horvát hárompontos, de a csehek elleni görcsös kínlódásnak ezúttal nyoma sem volt.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.