Konténerek és sátrak az udvaron, több tér és kevesebb diák az osztályokban – ezekre számíthatunk ősztől. De persze még semmi sem biztos.
Napjaink oktatásának egyik legnagyobb kihívása – a sok közül –, hogy az iskolaépületek nem alkalmasak arra, hogy biztosítani lehessen a diákok között a fizikai távolságtartást. Nemcsak Romániában probléma ez, hanem bárhol máshol a világban:
Nincs elég tér a tantermekben, így ha az oktatási rendszer fel akar készülni a koronavírus-járvány őszi „felvonására”, akkor sürgősen ki kell találnia valamit. Erről Monica Anisie tanügyminiszter beszélt, aki nem tagadta, hogy a reménytelennek tűnő helyzetet a külföldi minták alapján próbálják megoldani. Az elavult iskolai infrastruktúra és az általában túlzsúfolt tantermek ellehetetlenítik a két méteres fizikai távolságtartást. Mindeddig egy osztályt mintegy 30 diák alkotott, így is szűkösen fértek el a termekben. Ahhoz, hogy a padokat egymástól két méterre helyezzék el, több helyre van szükség. Például egy sportteremben, ha minden járványügyi szabályt betartanak, legfeljebb tíz gyerek fér el.
de emellett szükség van alternatív tantermek kialakítására is. Ennek érdekében elképzelhető, hogy őszig – külföldi mintára – konténereket és katonai sátrakat helyeznek el az iskolaudvarokon. Anisie arról is beszélt, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy június 15. után nyithatnak-e az óvodák vagy a nyári iskolák, mert ezt annak függvényében döntik el, mit mond az egészségügyi tárca. Bárhogyan is döntsenek, az nyilvánvaló, hogy gyerekek között nehéz feladat távolságot tartani, odafigyelni arra, hogy betartsák a higiéniai szabályokat – nagyon sok vidéki fabudis iskolában még az alapvető feltételek sem adottak ehhez. És az is tény, hogy bármilyen ragályos kór gyorsan terjed közöttük.
Nem telt el sok idő azóta, hogy a végzősök visszatérhettek az iskolapadokba, egy diákról Iașiban máris kiderült, hogy fertőzött, amire mind a 11 osztálytársát hazaküldték, járványügyi vizsgálatot indítottak, hogy kivizsgálják, kikkel érintkezhetett, és fertőtleníteni kellett az egész iskolát. Várhatóan letesztelik a diákokat és a tanárokat is, hogy megfertőződtek-e, és indokolt esetben családtagjaikra is kiterjesztik a vizsgálatot. Valószínűleg lesz még hasonló, függetlenül attól, hogy milyen óvintézkedéseket vezetnek be az iskolákban.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.