A táborban ezúttal a nemzetpolitika felől egy kicsit eltolódnak a hangsúlyok a nagy, globális problémák irányába, mint a migránsválság. Orbán Viktor persze ott lesz, és az Ákos-koncert sem marad el.
Tusványos mindig aktuálpolitikai témákról szól, az idei tábor mottója – Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! – pedig az elmúlt időszak nagy témáit tükrözi – magyarázta Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, Tusványos politikai programkoordinátora, a Popa Ilonával, a MIT alelnökével, Tusványos erdélyi főszervezőjével és Fancsali Barnával, a MIT elnökével közösen tartott kolozsvári sajtótájékoztatón.
A tavalyi nagy menekült- és bevándorláshullám, a novemberi párizsi merénylet és a Brexit óta Európa jelentése megváltozni látszik és egyre sürgetőbb
újragondolása – hangzott el.
Ezért a július 19. és 24. között Tusnádfürdőn megtartott 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor fentebb említett mottója három nagy témacsoportra vonatkozik: az európai, keresztény identitás jelene és jövője, Közép-Kelet Európa helye és szerepének felértékelődése, valamint az EU jelene és jövője, az együttműködés tartalmi és formai szempontjai – ez utóbbi témakörből természetesen nem maradhat ki a Brexit nyomán kialakuló új helyzet megvitatása sem.
Akit mégis jobban érdekelnek a már hagyományosnak mondható tusványosi témák, annak sem kell csalódnia: idén is téma lesz a táborban az aktuális nemzetpolitikai helyzetkép, a gazdasági kilátások és együttműködések, a Kárpát-medencei és európai önrendelkezési problémák, az oktatás (például a MOGYE ügye) és a kulturális élet kérdései, de terítékre kerülnek demográfiai, környezetvédelmi (ezen belül az erdőkitermelésekkel kapcsolatos) témák is. Ezek olyan kérdések, amelyekre továbbra sincs megnyugtató megoldás, ezért folyamatosan beszélni kell róluk – mondta Sándor Krisztina.
Idén választások voltak Romániában, Szlovákiában és Szerbiában is, ezeknek a tanulságait szakértők és politikusok elemzik majd. Újdonságnak számít a Vita az Országházon kívül című rendezvény, amelyre meghívást kapott minden magyar parlamenti párt képviselője – érdekes lesz számba venni, hányan és kik jönnek el a meghívottak közül.
Mivel 2016 Márton Áron-emlékév és az 1956-os forradalomnak is kerek évfordulója lesz idén, ezek a témák is szerepelnek a programban.
hagyományos szombati fellépése, Tőkés László és Németh Zsolt társaságában – de jelen lesz több magyarországi és „határon túli” magyar politikus is, és jönnek a már megszokottnak mondható katalán, baszk, dél-tiroli vendégek, sőt idén bajor, moldovai és gagauz meghívottak is színesítik a palettát.
A tavaly bevezetett karszalagos beléptetőrendszer idén is működik – mondta Fancsali Barna. A tábor területére 16 óráig ingyenes a belépés, ezután 10 lejt kell fizetni, a heti karszalag ára 50 lej. A sátorozás idén olcsóbb lesz, mint 2015-ben: egy sátorhely egy napra 10 lej, a heti bérlet 50 lejbe kerül. Akárcsak tavaly, a kiskorúak megkülönböztető karszalagot kapnak. A tábor területén az alkohol és dohányáru vásárlása karszalaghoz kötött lesz, az árusok, a törvénynek megfelelően, nem szolgálhatnak ki kiskorúakat.
ezek között vannak a már ismert helyszínek – a Lőrincz Csaba sátortól a Csíki anyákig – és újdonságok is, mint a Janus Pannonius irodalmi kávéház, valamint a Kriza János népzenei sátor.
Tusványos idén megújult és folyamatosan bővülő honlappal és mobilapplikációval várja az érdeklődőket. A szervezők azt ígérték, a hét folyamán a honlapra felkerül a tábor programjának jelentős része, így mindenképpen érdemes böngészgetni az oldalt.
És mivel a legtöbb érdeklődőt mégis csak a nagyszínpad vonzza, íme az ott fellépő zenekarok, előadók részletes programja:
július 20., szerda:
Maszkura és a Tücsökraj
Intim Torna Illegál
július 21., csütörtök:
Tankcsapda
Rúzsa Magdi
július 22., péntek:
Vad Fruttik
Quimby
július 23., szombat:
Evilági
Ocho Macho
Kiscsillag
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.