Ludovic Orban, Dan Barna és Dacian Cioloș is kiment az utcára az igazságügyi módosítások ellen tüntető tömeg tagjai közé.
A jobbközép ellenzéki pártok vezetői is csatlakoztak a vasárnap a hetek óta zajló kormányellenes tüntetéssorozathoz, amelyet az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében hirdettek meg korrupcióellenes jelszavakat hangoztató Facebook-csoportok.
Az ellenzéki összefogást a demonstrációkat szervező civil szervezetek vezetőivel közös sajtóértekezleten Ludovic Orban, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Dacian Cioloș volt miniszterelnök jelentette be, majd mindannyian kivonultak a kormánypalota előtti térre, ahol vasárnap este is több ezer tüntető gyűlt össze.
A pártpolitikusok korábban azt mondták: azért nem mutatkoznak a tüntetéseken, hogy ne vádolják őket populizmussal, a demonstráció kisajátításának szándékával. A februári több százezres korrupcióellenes megmozdulások idején maguk a tüntetők is jelezték, hogy szemükben nemcsak a hatalmon lévő PSD-ALDE szociálliberális koalíció, hanem a teljes politikustársadalom eljátszotta hitelét.
A büntetőjog korrupcióellenes szigorának enyhítését megakadályozó, év eleji tüntetések után most - hasonlóan korrupcióellenes jelszavakkal - egy nagyságrenddel kisebb létszámú ellenzéki tüntetéssorozat zajlik, amely kifejezetten a kormánypártokat támadja.
Az ellenzéki összefogás meghirdetett célja az igazságszolgáltatás átszervezésének megakadályozása. A jobbközép ellenzék ugyanis azzal vádolja a PSD-ALDE koalíciót, hogy az átszervezéssel politikai befolyása alá akarja vonni az igazságszolgáltatást, megakadályozandó korrupt politikusaik felelősségre vonását. Ebben a vonatkozásban a kormánypalota előtt összesereglett tüntetők elsősorban Liviu Dragnea PSD-elnöknek és Călin Popescu Tăriceanu ALDE-elnöknek, a parlament házelnökeinek lemondását követelték, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a két bíróság elé állított politikus önös érdekből akarja korlátozni az igazságszolgáltatás mozgásterét.
A PSD-ALDE koalíció arra hivatkozva kezdte meg a parlamentben az igazságszolgáltatási kerettörvények módosítását, hogy a jelenlegi szabályok ügyészállammá alakították Romániát, ahol az ártatlanság vélelme már nem érvényesül. Szerintük Romániában egy „sötét háttérhatalom" - titkosszolgálatokba és vádhatóságokba beépült - képviselői próbálják zsarolással, megfélemlítéssel félreállítani az ország demokratikus választásokon felhatalmazott vezetőit. A kormánykoalíció szerint az ellene szervezett demonstrációkkal a „párhuzamos állam" próbálja megakadályozni, hogy az „ügyészi visszaéléseket" lehető tevő törvényeket módosítsák.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.