// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Az egészségügyi minisztérium ajtót mutatott a koronablokád miatt tiltakozó polgármestereknek

// HIRDETÉS

Az üzenet lényege: nagyon helyes, hogy sokat tesztelnek Temes és Kolozs megyében, de a zárlat marad.

Amint arról beszámoltunk, Temesvár és Kolozsvár polgármesterei beszóltak az egészségügyi minisztériumnak és a közegészségügyi hatóságnak: az nem ér, hogy az ő megyéikben nagyon sokat tesztelnek más megyékhez képest, és emiatt – a keveset tesztelő megyékkel ellentétben – náluk áll a helyi gazdaság koronablokád által sújtott része. Időközben Gyulafehérvár polgármestere is csatlakozott a tiltakozó duóhoz.

Emil Boc kolozsvári polgármester arról is beszélt, hogy személyesen üzent az ügyben az egészségügyi miniszter úrnak és Raed Arafatnak.

Hétfőre be is futott a minisztériumi válasz. Amely igazán diplomatikus, vagyis kellőképpen ködös és visszautasító. Mindenekelőtt a minisztérium nagyon örül annak, hogy az említett megyékben sokat tesztelnek, hiszen ez arra utal, hogy jól gondját viselik a lakosságnak. Ugyanígy az is a gondoskodás jele, hogy bezárják az iskolákat, vendéglőket, mozikat, színházakat, mert ily módon csökkentik a fertőzés terjedését. (Tessék ezt mondani a kínlódó vagy épp becsődölő ágazatoknak.)

Viszont, folytatja a minisztériumi szószóló: nem lenne korrekt, ha az említett – vagyis többet tesztelő – megyék esetében más fertőzési rátákat állapítanának meg, mint az országos szinten megszabott értékek. Ellenkezőleg, az a feladat, hogy mindenütt serkentsék a tesztelési rátát, mert akkor mindenütt tisztábban látható a valós helyzet. (Érdekes egy év eltelt és ezt a serkentést valahogy nem sikerült megvalósítani.)

A válasz vége belesüppedt a tesztelés fontosságáról, a lakosság minél alaposabb tájékoztatásáról szóló általánosságokba. Amivel a sokat tesztelő megyék maradtak: nincs engedmény, oldjátok meg a problémátokat. Amiből azt is lehet érteni, hogy ahol keveset tesztelnek, tehát zöld listás a fertőzési ráta, ott nyitva állhatnak a mozik, színházak, éttermek kapui.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro