// 2026. április 11., szombat // Leó, Szaniszló

Az egész román kormányt alaposan megdorgálta a német nagykövet

// HIRDETÉS

Amiért egyes kormánypárti politikusok sportot űztek a romániai német közösség gyalázásából.

Nem hagyta szó nélkül Németország bukaresti nagykövete, hogy az utóbbi hetekben a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) több vezető politikusa is azzal akart rúgni egyet a német származású Klaus Iohanis államfőn, hogy simán lenácizta a németek érdekeit képviselő szervezetet.

Cord Meier-Klodt szerint az egész román kormánynak nyilvánosan el kellene határolódnia a német kisebbség elleni gyalázkodástól.

A nagykövet egy olyan pódiumbeszélgetésen fejtette ki ezt a nézetét, amelyet Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriuma alkalmából a romániai német kisebbség szerepéről tartottak a bukaresti központi egyetemi könyvtárban. 

Kijelentette: a kisebbségek a híd szerepét töltik be Románia és az anyaországaik között. Megemlítette: a német kisebbség megtisztelőnek érezte ezt a hídszerepet.

„Éppen ezért teljesen megengedhetetlenek azok a gyalázkodó kijelentések, amelyeket magas rangú politikusok a német kisebbségre nézve tettek”

–  mondta a nagykövet. 

Cord Meier-Klodt hozzátette: hasznos lenne ha az egész kormány nyilvánosan elhatárolódna ezektől a gyalázkodásoktól, mert ez nemcsak a német közösség számára, hanem mindenki számára fontos. 

A nagykövet azt is megjegyezte: Románia szerencsésen átvészelt egy óriási kihívások és szörnyű katasztrófák jellemezte évszázadot,

mindezt egységes, többnemzetiségű, több kultúrának otthont adó, több nyelvű, több vallású, a változatosságban egységes országként tette, mint „egy korai kis Európa”.

Szeptember elején a nemzeti kisebbségek tiltakozását váltotta ki Darius Vâlcov, a miniszterelnök gazdasági ügyekben érintett tanácsadója, aki az egyik közösségi portálon egy kisfilmet tett közzé, amely náci szervezetként mutatta be a Romániai Német Demokrata Fórumot (FDGR), és Hitler-bajusszal mutatta Klaus Iohannis államfőt, a fórum korábbi vezetőjét. 

A német fórum náci identitásának a gondolatát augusztus végén Liviu Pop volt oktatásügyi miniszter, a PSD szenátora vetette fel. Pop a közösségi oldalán egy, a nagyszebeni bíróságon 2007-ben tárgyalt per iratait is közölte állítása alátámasztására. Az iratok szerint a Klaus Iohannis által vezetett német fórum nagyszebeni szervezetének elnöke a szintén Iohannis által vezetett nagyszebeni polgármesteri hivatalt és a város önkormányzatát perelte annak az egykori Romániai Német Népcsoport szervezetnek a vagyonáért, melyet náci szervezetté nyilvánítottak. Ítéletében a nagyszebeni bíróság elismerte, hogy a Romániai Német Demokrata Fórum az egykori Romániai Német Népcsoport jogutódja. A jogerőssé vált ítéletet az ügyészség kérésére 2012-ben felülvizsgálták, ám rendelkezését a Gyulafehérvári Táblabíróság sem változtatta meg. 

Teodor Meleșcanu külügyminiszter a román nagykövetek éves értekezletén Heiko Maas német külügyminiszter jelenlétében hangsúlyozta a romániai német kisebbség jelentős szerepét a modern román állam megteremtésében, és elhatárolódott a német kisebbséget rossz fényben feltüntető kijelentésektől. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat
Krónika

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat

Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

// még több főtér.ro