// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Európai Bizottság

Az autópálya-szakértő Románia kapta meg a közlekedési biztosi tárcát az Európai Bizottságban

Ezennel uniós szinten is elismerték az elmúlt évtizedekben többször is bizonyított hozzáértést és szakmai tudást.

Hiába na, ha egy ország egészen elképesztő eredményeket ér el a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében, ahol ilyen szédületes ütemben épülnek az autópályák és a vasúti hálózat is bámulatosan korszerűsödik, megérdemli, hogy a képviselője uniós szinten is feleljen a közlekedéssel kapcsolatos problémákért.

Ezért nem csodálkozunk egyáltalán, hogy a román kormány által javasolt Rovana Plumb kapta meg ezt a tárcát az Európai Bizottság (EB) novemberben hivatalba lépő testületében.

Rovana Plumb egyébként amúgy is nagy szakértője a közlekedéssel és a szállítással kapcsolatos problémáknak, hiszen korábban a román kormányban betöltötte már a munkaügyi, az európai alapokért felelős, illetve a környezetvédelmi miniszteri tisztséget is, szóval beilleszkedési problémái biztosan nem lesznek. 

Magyarország jelöltje, Trócsányi László egyébként a bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős tárcát vezeti majd az EU kormányának is nevezett testületben.  

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro