// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Az agrárminiszter gyakorlatilag beismerte, a szaktárcát legyőzte a sertéspestis

// HIRDETÉS

Egyre többen kérik az „aranyszájú” Petre Daea lemondását.

Azt már megszokhattuk a mezőgazdasági minisztertől, hogy a pusztító kór megjelenése óta nem tud megnyugtató válaszokat adni az állattenyésztők kérdéseire, Petre Daea legutóbbi, szatmári nyilatkozata óta azonban mindent értünk. A hajmeresztő nyilatkozatairól híres tárcavezető elmondta ugyanis, hogy Romániában egyszerűen nem léteznek olyan szakemberek, akik értenek az afrikai sertéspestis-gócok felszámolásához, és egyáltalán a krízis kezeléséhez, ezért döntöttek úgy, hogy külföldi szakértők bevonásával próbálkoznak.

Eközben Gheorghe Caruz, az ország egyik legnagyobb sertéstenyésztő farmjának a vezetője a Mediafaxnak azt nyilatkozta, csakis extrém megoldásokkal lehet megakadályozni a sertéspestis további terjedését. A szakember szerint az összes állatot be kell gyűjteni a kisgazdaságokból, és hatalmas farmokon kell nevelni őket, felügyelet alatt, „különben a kór tovább terjed és minden állatot el kell majd pusztítani”.

Klaus Iohannis államfő szerdai közleményében azonnali kártérítést sürgetett az érintett gazdáknak, és bírálta a Szociáldemokrata Pártot (PSD), amiért „az igazságszolgáltatás elleni harc közben megfeledkezett a krízis kezeléséről és a csőd szélére sodorta az állattenyésztőket". 

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szintén szerdán a mezőgazdasági miniszter azonnali lemondását kérte a válsághelyzet során tanúsított „hozzá nem értés és nemtörődömség” miatt. A politikai alakulat megengedhetetlennek tartja, hogy a mezőgazdasági tárca és a kormány képtelen megfékezni az afrikai sertéspestis terjedését, és nem szervezett megfelelő tájékoztató kampányt a lakosságnak ebben a kérdésben. A politikai alakulat szerint ugyanakkor elfogadhatatlan az az átláthatatlanság, amely az érintett tenyésztők kártalanítása körül kialakult.

Romániában már tíz megyét érint a 41-ből az afrikai sertéspestis járvány a korábbi nyolc után, 156 településen összesen 725 gócpont szerepel a hatóságok nyilvántartásában.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

// még több főtér.ro