// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

Annyira tartott a negatív sajtótól az egyik Kolozs megyei polgármester, hogy még egy bloggert is lefizetett

// HIRDETÉS

Csakhogy lebukott, és éppen pár nappal a választások előtt született meg a jogerős ítélet is az ügyben.

Jogerősen egy év és négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és hatvan napnyi közmunkára ítélték Jósikafalva (Béles) polgármesterét, Viorel Matișt (PSD), akit bűnösnek találtak vesztegetés vádjában. A kolozsvári fellebbviteli bíróság hétfőn alaptalannak ítélte Matiș fellebbezését, így az áprilisban megállapított büntetés immár jogerősnek számít, és az elöljárónak ki kell fizetnie a perköltségeket is. A közmunkát Hunyad vagy Magyargyerőmonostor önkormányzatánál kell majd elvégeznie.

Az eljárás során beigazolódott, hogy a polgármester 2017 novembere és 2018 márciusa között 1000 lejt és 200 eurót adott egy magát újságírónak tartó bloggernek, hogy az ne közöljön róla lejárató cikkeket. Több sajtótermék is megírta, hogy egy blogger az illető, aki nem tagja egyetlen újságírói szervezetnek sem. Az már korábban kiderült, hogy az Info Huedin és a Ziarul Clujean portálokon megjelent lejárató cikkek miatt akarta a polgármester lefizetni a szerzőt, aki bejelentést tett erről a korrupcióellenes ügyészségen.

Mivel a törvény értelmében egy jogerős ítélet esetében a választott elöljáró elveszíti a mandátumát (erről a prefektusnak kell rendeletet kibocsátania), a tapasztalat azt mutatja, hogy erről szeretnek megfeledkezni az érintettek. Ugyanakkor a választópolgárok is elég elnézőek tudnak lenni, könnyen meglehet, hogy újra megszavazzák a jósikafalvai elítélt polgármestert is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro