// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
hol olt - hol nem olt

Annyira rosszul muzsikál az AstraZeneca(r), hogy a központjait Pfizer-oltópontokká alakítják

Üresen kongó termek, unatkozó orvosok és nővérek – ezen az összképen változtatnának szombattól a népszerűbb vakcina bedobásával. Eközben a napi beoltottak száma rekordot döntött, ami több mint biztató.

Az oltáskampány koordinátorai rájöttek, valamit kezdeni kellene végre azokkal a hetek óta üresen kongó oltópontokkal, ahol kizárólag az AstraZeneca vakcináját kínálnák a jelentkezőknek, ezért úgy döntöttek, ismét változtatnak a játékszabályokon. Valeriu Gheorghiță kampányfőnök szerdán bejelentette,

a legtöbb Astra-központban szombattól már csak Pfizerrel oltanak,

addig kiderül, hogy minden megyében melyek lesznek azok az oltópontok ahol még a kevésbé népszerű AstraZenecát adják be a jelentkezőknek.

Az sem kizárt, hogy megyénként csak egy ilyen központ marad,

ahol majd be lehet adatni az emlékeztető oltást – ezt nyilván az érdeklődés függvényében döntik el. Az országban egyébként jelenleg 146 ilyen központ működik még, s ha szétnézünk ezen a térképen, láthatjuk, hogy a legtöbb helyen üresen állnak. Szerdán délelőtt 11 órakor egyébként a kolozsvári Tiberiu Popoviciu Informatikai Líceum sportcsarnokában berendezett központ így nézett ki:

Nem ezt hívják tömegjelenetnek: ottjártunkkor egyetlen személy várakozott az oltóközpontban. (A szerző felvétele)

Az oltakozni vágyók száma szépen növekszik: az elmúlt 24 órában 94 354-en kaptak vakcinát az országban, ami rekordnak számít - még úgy is, hogy a nyilvántartási rendszer egy csomó helyen órákig nem működött -, és nagyon biztató szám, ha azt nézzük, hogy vasárnap alig 41 ezren, hétfőn 66 ezren oltatták be magukat, kedden pedig 85 604-en. A szerdai adatokkal együtt eddig 3 449 831-en kaptak legalább egy oltást, 2 138 436-an már túl vannak az emlékeztetőn is. Az országban működő 823 oltóközpont várólistáin már csak 21 851 név szerepel, de péntektől – mint ismeretes – ez már nem kell feliratkozással sem bajlódni. A napi oltásokról itt érhető el egy grafikon:
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro