Aki nem lép egyszerre…, az ne álljon be csendőrnek.
A román nemzeti ünnep apropóján idén is katonai ceremóniákkal egybekötött ünnepségeket tartottak országszerte. Az ideális esetben tekintélyt parancsoló alkalmak az egyenruhás szervek felvonulásával azt az érzést erősítik az eseményeket figyelemmel kísérő állampolgárokban, hogy védve van a haza. Ehhez képest a román csendőrség kolozsvári felvonulása annyira kínosra sikeredett, hogy bocsánatkérésre kényszerült az országos vezetőség miatta, elismerve, hogy az méltatlan volt az ünnepséghez. Sőt, azt is írják a Mediafax szerint, hogy teljesen elfogadhatatlan a felkészületlenséget sugalló szereplés egy olyan komolyságot és ünnepélyességet megkövetelő eseményen, mint a nemzeti ünnep. Szerencsére valaki a közönségből röviden megörökítette a kínos menetet, így ország-világ láthatja, hogyan égeti magát a kolozsvári csendőrség. A csendőrség ezek után azt ígéri, ellenőrizni fogja, hogyan választották ki és készítették fel az egység tagjait.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.