// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

Annyi romániai orvos és ápoló dolgozik Nagy-Britanniában, hogy az ország bekerült a top 10-be

// HIRDETÉS

Nem lehet megállítani az egészségügyi személyzet elvándorlását.

Megállíthatatlannak tűnik az orvosok és ápolók elvándorlásra Romániából, hiába emelték meg az utóbbi években a fizetéseket az egészségügyben.

A nyugat-európai bérekkel és munkakörülményekkel ugyanis a jelek szerint még mindig nem versenyképesek – legalábbis ezt jelzik a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) adatai, amelyek szerint egyre több külföldön végzett orvos érkezik a szigetországba, akik között

egyre nagyobb a romániaiak aránya.

Az NHS elemzése szerint a 2021-ben az egészségügyi rendszerben alkalmazott orvosok 34 százaléka külföldön szerezte a képesítését – ez az arány 2015-ben még 18 százalék volt.

Hasonló a külföldiek aránya a tavaly munkába állt ápolók között is.

Romániából annyian „igazoltak át” a brit egészségügyi rendszerbe, hogy az ország bekerült a top 10-be.

Eszerint a listán az első India, ahonnan tavaly 30 638 orvos érkezett Nagy-Britanniába. A további sorrend: Pakisztán (17 005), Nigéria (10 003), Egyiptom (8776), Írország (4892), Dél-Afrika (4880), Görögország (4421), Szudán (3917), Olaszország (3886) és Románia (3408).

Vagyis

csak tavaly Romániából közel három és félezer orvos érkezett az egészségügyi rendszerbe

– és ki tudja, hányan hagyták el romániai munkahelyüket, hogy más országok egészségügyi rendszerében helyezkedjenek el.

A statisztikai adatok szerint az elmúlt tíz évben több mint 40 000 orvos hagyta el az országot, hogy Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Nagy-Britanniában vagy más országokban dolgozzon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro