// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Amúgy közben megvan a román koronaoltás, de a britek épp lenyúlják, amíg Iohiék nagyban szükségállapotoznak, meg magyaroznak

// HIRDETÉS

Az új szerrel önmagát beoltó temesvári kutató a földijeitől belső vizsgálatot, az angoloktól élénk érdeklődést kapott.

Emlékeznek a temesvári OncoGen rákkutató központ vezetőjére, Virgil Păunescu professzorra, aki a múlt héten a Facebook-oldalán jelentette be, hogy csapatával összedobtak egy potenciális oltást az új típusú koronavírus ellen, amit már ki is próbált magán és a szer ígéretes?

Nos, ennek a cikknek arról kéne szólnia, hogy a kormány azóta minden szükséges anyagi és egyéb erőforrással ellátta az intézetet – ha már az oltás tényleges kikísérletezése során nem tette –, a hazai mikrobiológusok színe java pedig már vizsgálja a szert, hogy ha tényleg hatásos, minél hamarabb le lehessen tesztelni, és forgalomba lehessen hozni.

Ehhez képest a kormány és a hazai mikrobiológia továbbra sem hederít Păunescu professzorra, meg a hülye kis vakcinájára, viszont a temesvári megyei kórház (ide tartozik az OncoGen) menedzsere, Raul Pătrașcu belső vizsgálatot indított Păunescu professzor ellen, mert az emberkísérlet előtt nem kérte a kórház etikai bizottságának jóváhagyását.

A britek viszont nagyon is érdeklődnek Păunescu professzor eredményei iránt, olyannyira, hogy a bukaresti brit nagykövet, Andrew Noble már telefonon is beszélt az ügyben Păunescu professzorral, és a szigetország támogatásáról biztosította a román fél erőfeszítéseit. A nagykövetség közleménye szerint a telefonbeszélgetésben Andrew Noble leszögezte, hogy egy ilyen küzdelemben a kormányoknak, a tudóstársadalomnak és a gyógyszeriparnak is együtt kell működnie, és emlékeztetett arra is, hogy Nagy-Britannia 388 millió fontot különített el oltásfejlesztésre, a világ kormányai pedig összesen 6,5 milliárd fontot dobnak össze erre a célra az ígéretek szerint.

Amikor egy ember ilyen sok pénzről beszél, általában meg akar venni valamit.

Amúgy a britek is dolgoznak már egy vakcinán, így a nagykövet azt is felajánlotta, hogy összehozza az angol és a román kutatókat, hadd cseréljék ki a tapasztalataikat.

Magyarán: ha a britek számítása bejön, majd tőlük fogjuk visszavásárolni a saját oltásunkat, mert a kormányunk most nagyon el van foglalva a saját hozzá nem értésével. Szerintem Iohannis nem is hallott még Păunescu professzor vakcinájáról, fogadjunk egy Corona sörben. (Trianonról pedzi, mi az.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro