A székely város nagyon szeretne Európa kulturális fővárosa lenni 2021-ben.
Elkészült Sepsiszentgyörgy kulturális stratégiája a 2016–2021-es időszakra, a dokumentumot rendkívüli ülésén fogadta el szombaton a helyi tanács, amikor azt is bejelentették, hogy október 10-i dátummal postázták a művelődési minisztériumnak a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa 2021 pályázatot is.
„Történelmi pillanatot élünk meg, hiszen egy olyan pályázatot nyújtottunk be, amelyre a város életében még nem volt precedens” – hangsúlyozta az ülés kezdetén Antal Árpád. A városvezető elmondta, büszke arra a székelyföldi összefogásra, mely által nagyon sok embert és intézményt sikerült mozgósítani az Identitás címet viselő, „hiteles és őszinte” pályázat elkészítésére.
A pályázat összköltségvetése 37 millió euró, és az európai uniós, illetve a román kormány által biztosítandó források mellett a magyar miniszterelnökség is szándéknyilatkozatban fejezte ki, hogy abban az esetben, ha Sepsiszentgyörgy elnyeri a címet, további támogatást nyújt.
A város kulturális stratégiáját, illetve a pályázatot Veres-Nagy Tímea kulturális menedzser ismertette, megjegyezve. Beszámolójában rámutatott, a város kulturális stratégiája hat prioritási tengelyre épül: infrastrukturális, humánerőforrás- és kulturálisörökség fejlesztés, ezek népszerűsítése; kultúra és gazdaság; a kultúra szerepe a társadalomban, az Európa Kulturális Fővárosa cím megpályázása és lebonyolítása.
A tervek között szerepel egy új székház építése az Erdélyi Művészeti Központ számára, a sepsiszentgyörgyi bábszínház önállósítása, illetve a munkaerő 30 százalékos bővítése a kulturális intézményekben. A művészeti projekteket négy nagy célkitűzés köré csoportosítják: iCare (törődés, egyéni és közösségi identitások megértése), iJoin (együttműködés, csatlakozás), iBuild (építkezés) és iSee (megértés, szembenézés, önértékelés). Az identitás kérdéskörének megközelítési módjai is rendező elvként jelennek meg: város és vidék; kisebbség és többség; népi mesterség és nyersanyag; ember és környezete.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.

Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.