// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Álügyvédet, álépítészt és kamu pályázati szakértőt fogtak már el, de olyat még nem, aki egyszerre mindhárom volt

// HIRDETÉS

Egy bukaresti nő legalább 80 ezer lejt szélhámoskodott össze.

inden idők legnagyobb szélhámosának egy cseh származású férfit tartanak, aki azzal vonult be a történelembe, hogy kétszer is eladta az Eiffel-tornyot. Az ő teljesítményével nehéz vetekedni, de az utóbbi években Romániában sokan léptek a nyomdokaiba, álorvosként, álügyvédként, álrendőrként vagy éppenséggel álügyészként verve át a gyanútlan áldozatokat. Olyan még nem volt, hogy ugyanazon személy egyszerre több hivatást is gyakoroljon jogtalanul: egy 41 éves bukaresti nő ezt is kipipálhatja.

A hölgy jól alkalmazkodott az adandó lehetőségekhez, ha kellett, akkor ügyvédnek, építésznek vagy akár EU-s pályázati szakértőnek hazudta magát. A 14. kerületi rendőrség öt csalási ügyben is nyomoz ellene, a kár becsült értéke meghaladja a 80 ezer lejt.

2020. júniusában 2700 eurót csalt ki egy személytől, akivel elhitette, hogy szakmai továbbképzéseket is tartó, EU-s alapok lehívásában jártas szakértő. Szeptemberben egy másik személytől 1700 lejt kért egy diplomáért cserébe, ugyanakkor további 2500 eurót zsebelt be egy házprojekt kidolgozásáért. 2020 februárja és novembere között jogi képviseletet és könyvelési szolgáltatásokat nyújtott cirka 52 ezer lejért, azt megelőzően további 5 ezer lejt szedett be egy ingatlan építési tervéért. Ebből is kitűnik, hogy nem tétlenkedett az elmúlt egy évben.

A rendőrség hétfőn két házkutatást tartott a nő által létrehozott kereskedelmi társaságok székhelyein, ahol dokumentumokat, számítógépeket, egyéb javakat foglalt le. A nőt őrizetbe vették, míg felgöngyölítik teljes bűnözői tevékenységét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro