// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Állatkínzás-e a kardra tűzött medvefej Udvarhely címerén? Döntött az ügyészség

// HIRDETÉS

Jó fél évvel a feljelentés után született meg az ítélet.

Január végén írtunk róla, hogy Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester a Facebookon számolt be arról, hogy a város címere miatt ügyészségi eljárás indult állatkínzásra való felbujtás gyanújával.

Udvarhely címerét 2021 augusztusában hagyta jóvá a kormány, de egy tulceai állatvédő szervezet feljelentést tett ellene, mivel úgy gondolták, hogy a jelképen látható kardra tűzött medvefej állatok megölésére buzdít, ami többek között a gyerekek lelkivilágára gyakorolhat káros hatást.

A feljelentők indoklása szerint ez az ábrázolás az átlagember számára a „megölt medve” üzenetét közvetíti, sőt azt, hogy „az ölés megengedett”, erre pedig büszkének is lehet lenni. Vagyis közvetlenül ölésre buzdít.

Az ügy nagy hullámokat vert az erdélyi magyar nyilvánosságban, a román média egy része pedig ordenáré stílusban, a magyarokat és a székelyeket támadva cikkezett a témáról. Minderről bővebben itt írtunk korábban.

A legfelső ügyészségnek nagyjából két hónap alatt sikerült megvizsgálnia a feljelentést, és úgy döntött, hogy nem történt bűncselekmény, így lezárta az ügyet. Ezt Venczel Attila főjegyző jelentette be a székelyudvarhelyi városi tanács csütörtöki ülésén – írta a Székelyhon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé
Főtér

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.