Ölésre buzdít a címerben látható, kardra tűzött medvefej – írják a feljelentésben. Az ügyről a román média egy része hajmeresztő hangnemben írt.
Néhány napja jelentette be Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, hogy a Legfőbb Ügyészség vizsgálatot indított a város tavaly augusztusban kormányhatározattal jóváhagyott címere ügyében. Az ügyészség azt vizsgálja, hogy értelmezhető-e állatok ellen elkövetett kegyetlenség bűncselekményére való felbujtásként a címeren látható, kardra tűzött medvefej.
sokan úgy értelmezték, hogy az ügyészség saját kezdeményezésére indította a vizsgálatot. Valójában egy állatvédő civil szervezet, a Tulceán bejegyzett Szövetség az Állatok és a Környezet Védelméért (Federaţia pentru Protecţia Animalelor şi Mediului, FPAM) tett feljelentést az ügyben, 2021. augusztus 27-i keltezéssel, alig egy héttel az után, hogy a kormány augusztus 19-i ülésén határozatban elfogadta Székelyudvarhely címerét.
A FPAM feljelentése szerint – amit a DCNews hírportál közölt tavaly augusztusban (a feljelentés itt megtekinthető, PDF-formátumban) – a címeren látható, levágott és kardra tűzött medvefej egyrészt az állatokkal szembeni kegyetlenség és vadorzás bűncselekményének elkövetésére uszít, másrészt pedig hagyományként állítja be az európai szinten védett medve megölését és ellenérzéseket, de legalábbis a tisztelet vagy az együttérzés hiányát kelti a medvével kapcsolatban.
sőt azt, hogy „az ölés megengedett”, erre pedig büszkének is lehet lenni. Vagyis közvetlenül ölésre buzdít. Hiszen ott a kard, ami az ölés eszköze, ott van a halott medve feje, a kard pedig átszúrja a medvefejet – folytatják.
– áll a feljelentésben, pirossal kiemelve.
Az állatvédők úgy gondolják, hogy az ábra címertani magyarázata, miszerint a fegyveres kar, a medvefej és a kard a térség lakóinak bátorságát jelképezik, vagy eleve rosszhiszemű, vagy pedig logikai következetlenséget tükröz, mivel egy kardra tűzött medvefej csakis a medve karddal történő megölését jelentheti, nem értékeket jelképez.
Más lenne a helyzet – magyarázzák –, ha a grafikai elemek külön állnának a címerben, vagyis ha a medvefej nem kardra tűzve lenne látható.
amit a Büntető törvénykönyv 368. cikkelye úgy határoz meg, hogy „a nyilvánosság ösztönzése szóban, írásban vagy bármely más úton bűncselekmények elkövetésére”, és ami 3 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal büntetendő.
A feljelentők a továbbiakban egy sor nemzetközi, európai és romániai jogi normára is hivatkoznak. Így például felhozzák a vándorló vadállatok védelméről szóló 1979-es nemzetközi egyezményt, a szintén 1979-es Berni egyezményt, az EU-s joganyag idevágó részeit, de romániai jogszabályokat is idéznek, amelyek az állatok, ezen belül a medvepopuláció védelméről szólnak.
A feljelentést az FPAM alapító elnöke, Marius Marinescu és a szervezet elnöke, Mircea Șerbănoiu írták alá.
Marius Marinescu volt politikus, aki 2004-ben az azóta megszűnt Demokrata Párt (PD) színeiben nyert szenátori mandátumot. Marinescut 2007-ben kirúgták a PD-ből, ezután csatlakozott a Konzervatív Párthoz (PC), majd a Nagy-Románia Párthoz (PRM). Politikusként környezetvédelmi és az állatok védelmét szolgáló törvénykezdeményeseket dolgozott ki, ez irányú tevékenységét civilként, az FPAM alapítójaként és vezetőjeként is folytatta, a szervezet rendszeresen véleményt nyilvánított és feljelentéseket is tett például a kóbor kutyákkal való hatósági bánásmód ügyében. Marinescu 2008-ban híresült el, amikor egy tévéműsorban, egyenes adásban egy pártbeli kollégáját, Anca Constantinescu képviselőt szembeöntötte egy pohár vízzel (
" target="_blank" rel="noopener">a videó itt megnézhető).
A székelyudvarhelyi címerbotrányról az országos román média is beszámolt, a híradások zöme a többé-kevésbé tárgyilagos beszámoló kategóriájába sorolható, de megjelent néhány kommentárjellegű írás és véleményanyag is.
Érdemes a Capital cikkével kezdeni a felsorolást: a valaha szebb napokat látott gazdasági lap ugyanis magát a hírt közli, a hírügynökségi átvételek száraz stílusában, ám a cím, amelyet az anyag fölé biggyesztettek, a magyarellenes uszítással határos szenzációhajhászás iskolapéldája:
Ízlelgessük: „súlyos cselekedetek elkövetése”, amivel „a romániai magyarokat” vádolják, úgy általában, „hatalmas botrány” „a Székelyföldön”. A címből nem derül ki, még utalásszerűen sem, milyen jellegű botrányról van szó.
A Jurnalul.ro a címadást olyannyira leegyszerűsíti, amennyire csak lehetséges:
„A magyar(ok) által felnyársalt medve”.
Az Adrian Cercelescu jegyezte írásról nehéz eldönteni, hogy iróniájának pontosan ki/mi a céltáblája, a medveölésre buzdító székelyek (akiknek „öt év gondolkodás és alkotás után” sikerült végre elfogadni és – RMDSZ-es segédlettel – elfogadtatni a város címerét, a botrány kipattanása után pedig más, szintén nem túl állatbarát településcímerekre mutogatnak), vagy ellenkezőleg, az állatvédő méregzöldek.
„Az lenne a méltó befejezése ennek a történetnek, ha március 15-én nem lenne hova tenniük a zászlóikat, mert a Greenpeace-esek az összes oszlophoz odakötözték magukat Udvarhelyen” – zárja cikkét az újságíró.
Büntetőügyi heraldika címmel közöl publicisztikát az ügyről Marius Oprea a Mediafaxon. A történész, publicista maró gúnnyal ír a székely anyaváros elleni ügyészségi eljárásról – bár abban téved, hogy az ügyészek saját kezdeményezésre indítottak volna kivizsgálást.
„Nevetséges lenne, ha nem volna siralmas”, írja Oprea, hangsúlyozva, hogy több évszázados, heraldikusok által javasolt történelmi címerről van szó. Így zárja írását:
„A székelyudvarhelyi közösség jelenleg abban a helyzetben találta magát, hogy megbüntethetik és levetethetik vele a város címerét, mert az az »állatokkal szembeni kegyetlenségre« ösztönöz. Mit csináljunk viszont a bánsági címeren látható, szablyára tűzött török fejjel – amely különösen kegyetlen gyilkosságra bujtogat –, vagy a sárkányölő Szent Györggyel, amely több jelképen is jelen van, netalán a Moldva címerében található bölényfejjel? Lesz vajon elegendő ügyésze a Legfőbb Ügyészségnek, hogy ezeket a dossziékat is megnyissák?
Némi komolyság azért nem ártana. Legalább kis jóérzés a misztifikálva láttatott történelemmel szemben, amelyre lesújt az ügyészek új »politikai korrektsége«. A büntetőügyi heraldika az új diszciplína, amelyre a Legfőbb Ügyészség ügyészei specializálódtak. A korrupciónak nincs kutyabőre és címerpajzsa. Túl banális és általánosított.”
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Miközben Kolozsváron román közegben politikai vitába torkollt, hogy a tanfelügyelőség a tanévkezdés alkalmából ortodox misét „ajánlott” a román iskolák figyelmébe, a magyar tanintézetek esetében ez a kérdés nem okoz problémát.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.