Átfogó tanulmánykötetben mutatja be az erdélyi fürdőéletet a kolozsvári Magyar Történeti Intézet.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem keretében működő, 2012-ben alapított Magyar Történeti Intézet második olyan tanulmánykötettel jelentkezik, amelyben az intézet munkatársai, előadó- és vendégtanárai, valamint a történészhallgatók egy tematika mentén sorakoznak fel. Az Erdélyi Évszázadok – Fürdőélet Erdélyben című tanulmánykötet az első, mely évkönyvként jelent meg, és az erdélyi fürdőélet témáját járja körül.
Szerda délben ennek a kötetnek a bemutatójára gyűltek össze az egyetem elöljárói, valamint a történelem szak oktatói és diákjai a felsőoktatási intézmény Ferdinand termében, ahol Nagy Róbert, a Magyar Történeti Intézet igazgatója bevezetője után Romsics Ignác akadémikus szakavatott közreműködésével átfogó képet kaphattunk a könyv tartalmáról. Megtudhattuk: összesen 28, túlnyomórészt erdélyi történész, illetve történészhallgató által jegyzett tanulmány található a kötetben.
Külön tanulmány mutatja be a magyar polgári kultúra részét képező fürdőéletet, a fürdőközönség szocializációs szokásait, a Zilahtól nem messze található Dacia Porollisensis római kori fürdő jellegzetességeit, a 16–17. századi fürdőélet testápoláshoz és a gyógyászathoz fűződő rítusait, és több tanulmány foglalkozik az egyes erdélyi fürdővárosok – Borszék, Tusnádfürdő, Pisztrángos, Előpatak, stb. – történetének bemutatásával.
Balról: Romsics Ignác, Rüsz-Fogarasi Enikő, Nagy Róbert és Ovidiu Augustin Ghitta
Évkönyv lévén a kötet túlmutat az adott tematika keretein, így más művelődéstörténeti tanulmányokat, egy könyvszemlét, és az intézet által szervezett konferenciákról szóló beszámolókat is tartalmaz – részletezte Romsics Ignác.
Rüsz-Fogarasi Enikő, a Történelem és Filozófia Kar dékánhelyettese a kolozsvári Magyar Történeti Intézet jelentőségét méltatta, mely intézetről harminc évvel ezelőtt még álmodni sem mertek. Fontos, hogy az intézetnek legyen egy arculata, melynek kialakításában segítséget jelenthet a most bemutatott évkönyv. A dékánhelyettes köszönetet mondott mindenkinek, aki kivette a részét a szerkesztésből, és reményét fejezte ki, hogy idővel az évkönyv megkerülhetetlen, fontos elemévé válik az erdélyi magyar történetírásnak.
A kötetbemutatón részt vett Ovidiu Augustin Ghitta dékán is, aki elismerését fejezte ki a kar magyar tagozatának és a Magyar Történeti Intézetnek az előrehaladásért.
A kötetet a helyszínen 25 lejért lehetett megvásárolni, és hamarosan kapható lesz az Idea Könyvtér Torda úti üzletében és az egyetemi könyvesboltban, a Jókai utca 11. szám alatt.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.