Döbbenetes felvételek láttak napvilágot. Közben a Pruton túli ország egészségügyi személyzettel segít.
A kórházak hű képet kínálnak arról, milyen súlyos a koronavírus miatti járványhelyzet Romániában: most éppen a bukaresti Egyetemi Kórházból érkezett képekkel jelezték az illetékesek, hogy az ország borzasztó helyzetbe került az alacsony átoltottság miatt.
A hétfői képekből kiderül, hogy az intézményben olyan sok, súlyos állapotban bekerült fertőzött hunyt el, hogy a halottasház hűtőkamráiban már nincs számukra hely, ezért a folyosókon tartják őket.
A vírus annyi ember életét követeli, hogy már a hullazsák is hiánycikk.
Mint a kórházban elmondták, naponta 45 betegük hal meg, ebben a koronavírus-fertőzöttek mellett az egyéb betegségben elhunytak is benne vannak.
A egészségügyi személyzet egyre kevésbé bírja a gyűrődést, a súlyos állapotban levő fertőzötteket szállító mentők sorban állnak a sürgősségi osztály előtt.
A kórházban 400 koronavírusos és szintén 400 egyéb betegségben szenvedő pácienst ápolnak.
A koronavírusosok közül százan súlyos állapotban vannak, intenzív osztályon ápolják őket, intubálták és lélegeztetőgéppel tartják életben mindannyiukat.
És a helyzet hasonló az ország többi kórházában is.
A járványhelyzet súlyossága miatt Románia.immár a lesajnált „kistestvér”, Moldova segítségére is rászorul: az Európa egyik legszegényebbjének számító országból 31 orvos és ápoló érkezett, hogy Iaşi megyében, a leţcani-i konténerkórházban segítse román kollégáit.
Eközben az egészségügyi szakemberek attól tartanak, hogy az alacsony átoltottság miatt szinte zavartalanul terjedő koronavírus
Jászvásári orvosok máris jelezték, hogy az utóbbi időben azt tapasztalják: a kórházba kerülő betegek jó részének sokkal gyorsabban romlik az állapota, mint korábban, akár fél órával azután is intenzív osztályra kell őket szállítani, hogy oxigént kapjanak, hogy felvették őket a kórházba.
Egyértelműen sokkal több a súlyos eset, és ez egyértelműen annak tudható be, hogy Romániában nagyságrendekkel alacsonyabb az átoltottság, mint más európai országokban, emiatt pedig a vírus sokkal több embert tud megfertőzni.
A romániai helyzet kapcsán már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is riadót fújt. A világszervezet illetékesei hétfőn délután tárgyaltak az oltási kampány koordinátoraival, hogy kiderítsék, miért ilyen elkeserítően alacsony – csupán 35 százalékos – az átoltottság.
Becsléseik szerint
A román illetékesek viszont most megint nagyot akarnak: mint közölték, azt a célt tűzték ki, hogy év végéig további kétmillió ember kapja meg az első oltást – ez 45 százalékos átoltottságot jelentene -, majd a jövő év első negyedének a végére szeretnék elérni a 70 százalékos átoltottságot is.
A terv nagyra törő, de még akkor sem tűnik könnyűnek, ha minden ágazatra – például a tömegközlekedésre vagy a fodrászatokra is – kiterjesztik a védettségi igazolvány kötelező használatát.
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Nem csak az elterelt Korond-patak bűzlik a beszivárgó szennyeződésektől és a környékén felszínre törő gázoktól, de az is, hogy miért nem vették át a sóbányánál kiépített csőrendszert. Erről és a bánya jövőjéről érdeklődtünk Bukarestben és Parajdon.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.

Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.

Nicușor Dan nem lesz ott a PSD pénteki kongresszusán, mert Sorin Grindeanu meg se hívta. És végre román állampolgár lett Charlie Ottley, a népszerű brit dokfilmes.

Megrongálták a Sepsi OSK utánpótláscsapatának autóbuszát Craiován. Nem vár tovább, megnősül Nicușor Dan.

További híreink: egy 13 éves gyerek hátba szúrt egy 41 éves férfit, mert az nem fogadta másodszor is az ajtajánál Halloween estéjén. Az építőiparban hatalmas leépítésekkel kell számolni az elapadt finanszírozásokat követően.

Két évig üzemelt engedély nélkül egy polgármester családi tulajdonú benzinkútja. Főnöke macskájának bántalmazása miatt vettek őrizetbe egy nagyváradi férfit.