// 2026. augusztus 17., hétfő // Jácint

Akciófilmbe illő módon szökött Dél-Koreába egy északi katona (VIDEÓ)

// HIRDETÉS

A szökevényt több találta érte, de túlélte.

Az ENSZ tűzszünetért felelős, Egyesült Államok vezette parancsnoksága nyilvánosságra hozta azt a felvételt, amelyen egy Dél-Koreába menekült észak-koreai katona szökése látható. Az eset november 13-án történt, a férfi pedig már a harmadik katona, aki idén Kim Dzsongun sztálinista diktatúrájából a déli „testvérországba” szökött.

A kamerák szinte a teljes menekülést rögzítették a két Korea közti demilitarizált övezetben. A felvételen jól látható, ahogy a katona egy terepjáróval végighajt egy ellenőrzőponton, miközben társai üldözőbe veszik. Később egy erdős részen kiugrik az autóból, és a határ felé rohan, üldözői többször rálőnek közvetlen közelről – úgy, hogy közben megsértik a tűzszüneti egyezményt, mivel a demilitarizált zónában fegyvert használnak. A katona – akit legalább négy lövés ért – elérte a határt, majd összeroskadt, a dél-koreai határőrök menekítették ki a területről. A férfi jelenleg is kórházban van, de túlélte.

A 24 éves katona ügyében az ENSZ parancsnoksága tárgyalni akar az észak-koreai féllel, a 64 éve érvényes fegyverszüneti megállapodás megsértése miatt – bár ez, a déliek szerint, nem egyedi eset.

A katona szökése kapcsán egészen horrorisztikus részletek is napvilágot láttak: az észak-koreai férfi testéből nagy mennyiségben operáltak ki férgeket, köztük kifejezetten óriási méretűeket is. A legnagyobb ilyen féreg 27 centiméteres volt, a fiatalembert kezelő dél-koreai orvos állítása szerint még sosem látott ekkora férget. Az eset hűen tükrözi, milyen közegészségügyi állapotok uralkodhatnak az észak-koreai diktatúrában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Krónika

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix
Főtér

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
Székelyhon

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.