A Maszol menesztett publicistája válaszolt Kelemen Hunor válaszára, ezúttal az Átlátszón.
Miután a Transindex nem volt hajlandó közölni a Kelemen Hunornak írt válaszlevelét, Ágoston Hugó az Átlátszó Erdély portálon fordult ismét az RMDSZ szövetségi elnökéhez. Mint írja, az elnöktől eltérően úgy gondolja, hogy a levelezés nagyon is közérdekű problémákat érint.
„Ugyanis bármilyen furcsának tűnhet, nem legfőképpen a személyes mozzanat késztetett »igazam keresésére«, vagyis arra, hogy megtudjam, milyen alapon válik meg egy közpénzen működő alapítvány-kiadó egyes munkatársaitól. És minden tiszteletem mellett továbbra sem fogadom el, hogy kizárólag a korom miatt történt, mert véleményem szerint az olyan döntés diszkriminációval ér fel!” – szögezi le.
Úgy véli, a „fiatalítás” érve hamis, és külön felhívja Kelemen figyelmét arra, hogy „engem a történtek után épp az a másik érdekeltségű lakáj-média és hívei/véleményterroristái fikáznak, bérenceznek, azok kajánkodnak legjobban, akik közös ellendrukkereink”.
A levél legérdekesebb része kétségkívül az, ahol Ágoston Hugó a cenzúra és a sajtószabadság ügyében cáfolja Kelemen Hunor állításait:
„Azt, hogy úgy gondolja, hogy az én eltávolításom nem volt politikai indítékú, és nem korlátozza a sajtószabadságot, ha Ön mondja, elhiszem. De a cenzúrázásnak, ami a lapnál történt, annak némi köze csak lehetett a politikához.
És ha Ön nem is tudott erről, a főszerkesztő és a rovatvezető pedig biztosan nem cenzúrázott, abból az következik, hogy mindannyiszor kizárólag a kiadó igazgatójának önhatalmú döntése volt. Jól mondom? Azt írja: »A Szövetség elnökeként sohasem foglalkoztam az általunk támogatott, vagy kiadott és működtetett lapok, rádió vagy televízió tartalmi és személyzeti ügyeivel.«
Lehet, ezt Ön tudhatja jobban. De valóban nem emlékszik olyan esetre sem, hogy a rovatunkban egy cikk csak azután jelenhetett meg, miután a közlését Ön személyesen engedélyezte? Nem szerettem volna én ilyenekről beszélni, de Ön most olyan helyzetbe hozott, hogy kénytelen vagyok vele, és miután már nem dolgozom ott, ahol ezt belső szabályokkal meg lehetne nekem tiltani, miért ne mondhatnám el ezt is?”
A levél teljes terjedelmében elolvasható az alábbi linken.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.