// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Adna 105 ezer eurót Avram Iancu zászlajáért? Elkésett!

// HIRDETÉS

Ennyiért kelt el ugyanis egy árverésen – és történetesen egy ismert üzletember-politikus vette meg.

A történetben az a legszebb, hogy a becses ereklye – az erdélyi móc szabadságharcosnak tulajdonított lobogó – a megboldogult magyarellenes néptribun,

C. V. Tudor hagyatékából származik.

Az Artmark aukciós ház 160 tárgyat bocsátott árverésre a Nagy-Románia Párt egykori vezérének hagyatékából, amelyeket összesen 130 ezer euróért értékesített. A forradalmi zászló mellett a legnagyobb érdeklődést egy 1993-ból származó „forródrótos” telefonkönyv váltotta ki, amely az elnöki hivatal és a minisztériumok akkori számait tartalmazta.

Az ominózus zászlóhoz némi belső pártvillongás emléke fűződik:

Vadim még életében értékesíteni akarta a zászlót,

de ezt a pártelnökséget vitató Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester peres úton megakadályozta, arra hivatkozva, hogy a zászlót egy magánszemély adományozta a Nagy-Románia Pártnak és az nem Vadim Tudor magántulajdona. A mostani árverést az tette lehetővé, hogy Funar a pártalapító halála után visszavonta keresetét.

Avram Iancu zászlajának kikiáltási ára ötezer euró volt. Érdekességként említjük meg, hogy a licitálásba Horea (Arada) község egy móc népviseletbe öltözött küldöttsége is beszállt, de az érchegységi önkormányzat nem tudott 15 ezer eurónál többet ajánlani érte.

Az interneten licitáló Adrian Thiess üzletembernek

– akinek a nevét az aukciós ház eleinte nem is adta ki – viszont volt rá pénze, a tárgyat végül 105 ezer euróért vásárolta meg. Thiess történetesen politikai babérokra is tör, idén megpályázza Bukarest főpolgármesteri tisztségét. A szerencsés zászlótulajdonos azt nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek, hogy a harci lobogót nem magáncélra vásárolta, hanem azért, hogy – egy állagmegőrző kezelést követően – közszemlére bocsássa. Sőt azt is elárulta, hogy az akvizíciót nem egyedül intézte, néhány – egyelőre neve elhallgatását kérő – „fontos” és „ismert” ember is beszállt.

Daniel Barbu volt kulturális miniszter a zászló körüli 2013-as jogvita idején nem zárta ki, hogy

valamelyik állami intézmény vásárolja meg a zászlót,

ha bebizonyosodik, hogy a 19. századi tárgyi emlék valóban Avram Iancué volt, a szaktárca azonban ennek tisztázására állítólag nem tett további lépéseket. A román állam ezt továbbra is megteheti – most már egy kicsit magasabb áron.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro