// 2024. október 5., szombat // Aurél
kormány

A védelmi minisztérium átvette a fertőző betegek kutatóintézetét

A kormány szerint a hibrid hadviselés fenyegetése és a járványok megelőzése nemzetbiztonsági kérdés, ezért a Cantacuzino kutatóközpontot militarizálták.

A védelmi minisztérium vette át a fertőző betegségek tanulmányozására, és a védőoltások előállítására szakosodott, de folyamatosan finanszírozási gondokkal küzdő Cantacuzino immunológiai és közegészségügyi kutatóintézetet. Az erről szóló sürgősségi rendeletet csütörtöki ülésén fogadta el a kormány.

A jogszabály sürgősségi jellegének indoklásában a kormány a „hibrid hadviselés fenyegetésére” hivatkozik, leszögezve, hogy a mikroorganizmus-kultúrák megfelelő védelme, illetve a járványok megelőzése nemzetbiztonsági ügy. A kormány közleménye szerint az intézkedés a „bioterrorista” támadások és mikrobiológiai

vészhelyzetek esetére akarja megteremteni a gyors közbelépés lehetőségét.

A csaknem egy évszázados múltra visszatekintő Cantacuzino intézet működtetésére szánt összegeket nem számolják bele az ország azon kötelezettségvállalásába, mely szerint ettől az évtől kezdődően a bruttó hazai termék legalább két százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra.

A kutatóintézet civil és katonai személyzete ezentúl a védelmi minisztérium bértáblájának megfelelő fizetésben részesül.

A Cantacuzino intézetben 2010-ben függesztették fel a vakcinák gyártását.

Időről-időre felmerül, hogy sokkal olcsóbb lenne az országban előállítani a különböző szezonális ragályos betegségek megelőzésére szolgáló, illetve a kötelező vakcinákat, mint importálni azokat. Legutóbb tavaly decemberben sorolták át ezzel a céllal a Cantacuzino intézetet a tudományos kutatásért és innovációért felelős hatóságtól az egészségügyi minisztérium fennhatósága alá, de csak az influenza elleni vakcinák gyártását sikerült újraindítani.

A többi – költséges teszteléseket és akkreditációt igénylő – oltóanyag gyártásának újraindítására az egészségügyi miniszter becslése szerint leghamarabb három év múlva kerülhet sor. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro