// 2026. július 20., hétfő // Illés

A váradi reptér forgalma nőtt a legnagyobb mértékben tavaly Európában

// HIRDETÉS

Mondjuk, szinte a nulláról indult, szóval nem volt nehéz. Idéntől viszont nagyon beindul a forgalom.

Újabb ok a nagyváradiaknak a büszkeségre: a Partium fővárosának reptere volt tavaly Európa leggyorsabban növekvő légikikötője az ACI Europe legfrissebb jelentése szerint.

A kimutatásból kiderül: a nagyváradi repülőtér tavaly majdnem 500 százalékkal növelte az utasforgalmát. Ez 41 723 utast jelent.

Mögötte is két romániai reptér szerepel a ranglistán, a második Jászvásár, a harmadik pedig Bukarest második repülőtere, az Aurel Vlaicu. Mindhárom repülőtér az ötmillió utasforgalom alatti csoportban szerepel.

Vagyis nem kellett túlzottan nagy erőfeszítést tennie váradi reptér üzemeltetőjének az utasforgalom növekedése érdekében. A repteret 2015-ben közel egy évre lezárták a kifutópálya felújítása és meghosszabbítása miatt, hogy alkalmassá váljon a nagyobb Boeing és Airbus típusú utasszállító gépek fogadására.

A váradi reptérről tavalyig csupán a Tarom üzemeltetett bukaresti járatokat, a felújítást követően azonban beindult a Blue Air által működtetett bukaresti járat is, illetve egy Tel-Avivba közlekedő charterjárat is indult.

Idéntől viszont még jobban felpörög a reptér, miután a Blue Air mellé a Ryanair is beugrik: barcelonai, torinói, milánói, antalyai és konstancai, illetve torinói átszállással római, cataniai és nápolyi járatok indulnak, Pásztor Sándor, a repteret működtető Bihar megyei közgyűlés elnöke pedig közölte, ezek mellett további járatok indításáról is tárgyal a légitársaságok képviselőivel.

A növekvő utasforgalom miatt a felújított régi utasterminál mellé idén egy újabb terminált is építenek.

A leggyorsabban bővülő repülőterek 2016-ban
(zárójelben a növekedés 2015-höz képest)
1. Nagyvárad, Románia (488 százalék)
2. Jászvásár, Románia (131 százalék)
3. Bukarest BBU, Románia (122 százalék)
4. Oostende, Belgium (65 százalék)
5. Palanga, Litvánia (60 százalék)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Tarr Zoltán: tíz évre visszamenőleg átvilágítjuk a külhoni támogatásokat
Krónika

Tarr Zoltán: tíz évre visszamenőleg átvilágítjuk a külhoni támogatásokat

A magyarság ügye kiemelt jelentőségű a magyar kormány számára annak ellenére, hogy nincs a nemzetpolitikának külön államtitkára.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.