// 2025. november 10., hétfő // Réka

A székely zászló színeiben pompázó lobogók miatt perelnek a székelyföldi románok

// HIRDETÉS

Nagy nehezen sikerült elérni, hogy törvény tegye lehetővé a sepsiszentgyörgyi város- és a háromszéki megyezászló használatát (is), ez azonban nem tetszik a Dan Tanasă civil szervezetének.

Karácsonykor sem teszi le a „fegyvert” a székelyföldi románok legnagyobb civil szervezete, a Kovászna, Hargita és Maros megyei románokat tömörítő fórum, mely minden lehetőséget megragad, hogy a székely szimbólumokat üldözze.

Miután immáron törvényesen loboghatnak a székely zászló színeit és szimbólumait is megjelenítő lobogók, a civil fórum az ezt lehetővé tévő kormányhatározatot támadja a Brassói Táblabíróságon. Konkrétan a sepsiszentgyörgyi város- és a háromszéki megyezászló zavarja őket, elsősorban a színkombináció, illetve a románok jelenlétére utaló jelképek hiánya miatt.

A közigazgatási egységek saját zászlajának használatát 2015-ben foglalták törvénybe, és bár a székelyföldi települések jelentős része rövid időn belül benyújtotta a dokumentációt a minisztériumhoz, csak idén sikerült elfogadtatni ezeket. Ehhez persze az kellett, hogy egy magyar miniszter kerüljön a fejlesztési tárca élére, Cseke Attila személyében.

A Székelyhon beszámolója szerint az elmúlt hónapokban Kovászna megyében Dobolló, Málnás, Kommandó és Barátos községek címerét fogadta el a kormány, Kovászna, Kökös, Kézdiszentlélek, Sepsiszentgyörgy, Kovászna megye és Uzon esetében pedig a zászlót hivatalosították. Sepsiszentgyörgy zászlóját idén július elején tűzték ki a városháza homlokzatára, a megyezászlót elfogadó határozat szeptember 15-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben, azt követően Kovászna megyében több helyen is kitűzték.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Sorin Grindeanu mosolya – egy szimbólum és ami mögötte van

Fall Sándor

Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.

A jogállamiság elvénél csak egyvalami fontosabb: az önérdek

Varga László Edgár

Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig
Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros  – videóval
Székelyhon

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros – videóval

Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
Székelyhon

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

// még több főtér.ro