A szájbergyerek és a családi örökség találkozása a boncasztalon

Kollár-Klemencz László az úgynevezett sokoldalú művészek közé tartozik. Ez persze lehetne szitokszó is, ha amolyan, az „önkifejezési formák” között kapkodó természet lenne, és akkor legyinthetnénk is, hogy a cipész maradjon inkább a kaptafánál, de nem erről van szó. A legtöbben zenészként ismerik, a Kistehén Tánczenekar frontembereként, akinek azóta egyébként több szólólemeze is megjelent, de

az utóbbi években az irodalmi életben is egyre ismerősebben cseng a neve.

A Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre például a legújabb könyvével, az Öreg Bandával érkezett, és egy gitárral, mert a kaptafáját azért mégsem hagyhatja otthon, ha már egyszer beénekelte magát a magyar köztudatba.

Kinizsi Zoltán moderátor és Kollár-Klemencz László a könyvbemutatón

Az Öreg banda pedig részben azt is bemutatja, hogy hogyan KAPTA a fáját (bocsáss meg, istenem!). A regény ugyanis a családja történetét mutatja be több generáción keresztül, az 1800-as évek közepétől, vagyis akkortól, amikor a szász ősei Magyarországra telepedtek. És ebből máris meg lehet sejteni, hogy Kollár-Klemencz komolyan veszi az irodalmat (is), hiszen aki csak kalandozni akar, az nem áll neki egy ekkora lélegzetű családregénynek. És ha nagyon nagy szavakat akarunk használni, azt is mondhatjuk, hogy

tulajdonképpen ebben a könyvben összegződik a karrierje, hiszen itt találkozik a zene és az irodalom.

(Korábban két elbeszélés-kötete is megjelent, amelyek főleg az ember és a természet viszonyát boncolgatják, az egyiknek a címe – kapaszkodjanak meg! – A műanyag kerti székek élete.) Az Öreg Bandát a szerző felmenője alapította, egy bizonyos Josef, és a zenekar generációkon keresztül működött, az idősebbek természetes módon testálták a fiatalokra a hangszert és a tudást, és tulajdonképpen

a zene volt az, ami kihúzta a családot az anyagi, és nem egyszer a lelki csávákból.

Mire ugyanis az ősök megérkeztek a Pest megyei Újhartyánba, a láda pénzük az akkori válság miatt elértéktelenedett, így keserves évek következtek. Arra azonban még így is gondoltak, hogy fiukat, Josefet kitanítsák trombitásnak, a fiú aztán megalapítja az öreg bandát (a többi tag mind korosabb volt, innen a név), amely aztán előbb a faluban, majd a környéken is népszerű lett, ami a családi kasszának is igen jót tett. Josef aztán fiatalon meghal, a testvére veszi át a zenekar irányítását, majd jönnek az újabb generációk, míg végül elérkezünk a második világháború borzalmaihoz, majd a kommunizmus évtizedeihez, ahonnan az addig felívelőben lévő család története a szerző szerint is egy széteséstörténetbe fordul át. Az Öreg Banda egyébként még a szerző gyerekkorában is létezett, mielőtt feladta volna a harcot az évszázadokkal, de Kollár-Klemencz sem hagyta kárba veszni az örökséget, a maga módján vitte tovább a zenét, megalapította a Kistehenet, és a könyvbemutatón azt is bevallotta – ami talán nem is olyan régen tudatosodott benne –, hogy

a híres, Szájbergyerek című dala valójában egy sramli nóta

(elő is adta a végén). Ám a könyv nemcsak attól érdekes, hogy bemutatja egy hosszú életű zenekar, és egy család történetét, hanem azért is, mert ennek ürügyén hitelesen bemutat egy Pest megyei szász falut, egy magába forduló, zárt közösséget, amely évszázadokon keresztül sikeresen őrizte meg a kultúráját és a hagyományait, mert a nyitás nem mindig pozitív dolog, sokszor csak felhíguláshoz vezet. A hiteles alapokat pedig elsősorban egy kiváló memóriájú nagynéni szolgáltatta, akihez Kollár-Klemencz egy évig rendszeresen kijárt Újhartyánba, hogy végighallgassa a családi történeteket, illetve még pár ember, akik a falusi legendáriumot ismertették, ám a szerző ennek ellenére is ragaszkodott ahhoz, hogy

ez mégiscsak egy fikciós regény, még ha hiteles pillérekre épült is.

És talán a legszimpatikusabb a regényben a szerző kitapintható szeretete az ősök iránt, annak a szándéka, hogy megértse, mit örökölt, milyen vér folyik az ereiben, mit kell továbbadnia, és mik a gyengeségei. Mint tudjuk, minden kelet-európai család története megérdemelne egy regényt. Íme, itt az Öreg Banda, egy a sok-sok kelet-európai család történetéből. És ha itt-ott nagyon szomorú lenne, akkor még mindig ott van gyógyírnak a zene.