Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.
A G4Media portál egyik olvasójától kapott egy fotót, amelyen Florin Barbu (PSD) mezőgazdasági miniszter látható egy igen drága Louis Vuitton bőrönddel.
A fotó a nagybányai repülőtéren készült, ahol a szociáldemokrata miniszter láthatóan utazni készült. A portál szerint Barbu poggyásza egy Louis Vuitton Horizon 55 utazóbőrönd, amit közel 5000 euróért lehet megvásárolni. A fotón valóban látszik a bőrönd díszítése, a luxusmárka nevének kezdőbetűiből álló LV logó.
A mezőgazdasági miniszter a G4Media megkeresésére azt mondta: 45. születésnapjára, ajándékba kapta a bőröndöt a családjától, de nem ismeri a márkáját és azt sem tudja, mennyibe kerül.
– mondta Florin Barbu.
A portál emlékeztet, hogy a miniszterről 2019-ben is megjelent a médiában olyan fotó, amelyen luxuskiegészítőt visel, mégpedig egy 15 ezer eurós Hublot karórát, ami nem szerepel a vagyonnyilatkozatában. Három évvel ezelőtt pedig azt írta róla a sajtó, hogy a politikus teljes vagyonát – telkeket, villákat – a nyugdíjas szülei nevére íratta.
Azt is felidézi a G4Media, hogy 2024-ben Marcel Ciolacu volt PSD-elnök és exkormányfőt, valamint Sorin Grindeanut, a szociáldemokraták jelenlegi vezetőjét együtt fotózták le, mindketten vörös talpú cipőt viseltek, ami a Louboutin luxusmárka védjegye. Egy pár ilyen cipőt 1000 euró körüli összegért lehet megvásárolni.
Pár nappal ezelőtt kisebb botrány alakult ki, miután a bukaresti munkaügyi felügyelet vezetője, Costel Grojdea egy 300 ezer eurós Lanborghini Urusszal ment dolgozni a hivatalába. Az eset után Florin Manole munkaügyi miniszter felmentette tisztségéből a luxusautózó hivatalvezetőt.
A listát hosszasan lehetne folytatni, mivel Romániában sok politikus szereti a fényűzést, az elmúlt években és évtizedekben rengeteg alkalommal fotóztak le nyilvánosan politikusokat igen drága ruhában, táskával, cipővel, karórával, ékszerekkel és luxusjárgányokkal.
Az idei év első három hónapjában 33 996 esetben történt hatósági fellépés családon belüli erőszak ügyében Romániában – derül ki a rendőrség szombaton közzétett adataiból.
Ehhez képest nagyon kevés, csak alig több mint 1700 bántalmazót köteleztek a hatóságok a megfigyelést elősegítő elektronikus nyomkövető viselésére.
A rendőrség adataiból kiderül, hogy városon gyakoribb a családon belüli erőszak (17 113 eset), mint a vidéki településeken, ahol 16 883 ilyen incidenst regisztráltak.
Ezek a számok csak a hatóságoknak jelentett esetek számát tükrözik, a felderítetlen incidensek száma ennél nagyobb lehet.
A január-március időszakban 12 029, családi erőszakhoz köthető bűncselekményt regisztráltak. A bűncselekmények fele ütlegelés vagy egyéb erőszakos megnyilvánulás.
A bántalmazásos esetek száma csökkent, míg a fenyegetések és a családelhagyások száma növekedett 2025 azonos időszakához képest.
Az említett időszakban 4 347 ideiglenes távoltartási rendeletet adott ki a rendőrség, ezeknek 37 százalékát a bíróság meg is erősítette. Ezen kívül a bíróság kiadott további mintegy 2300 távoltartási rendeletet. Ezeket a rendeleteket közel 1600 esetben meg is sértette az elkövető.
Párton belüli népszavazást tart hétfőn a PSD, amelyen arról döntenek a Sorin Grindeanu vezette a szociáldemokraták, hogy maradnak-e a kormánykoalícióban, és ha igen, milyen feltételekkel. Amint az elmúlt időszakban folyamatosan szóvá is teszi, a PSD nem ért egyet a Bolojan-kormány intézkedéseivel, amelyek szerintük több rosszat tesznek az országnak, mint jót.
Most újabb állomásához érkezett a Bolojan-Grindeanu szópárbaj, a liberális miniszterelnök ugyanis pénteken a közszolgálati rádióban azzal vádolta a szociáldemokratákat, hogy kettős játékot játszanak és annak ellenére, hogy koalíciós partnerek, akadályozzák a reformokat.
Bolojan szerint a kormány deficitcsökkentő és pazarlásgátló intézkedései bizonyos érdekeket sértenek.
– fogalmazott a miniszterelnök.
Sorin Grindeanu szombaton Temesváron gúnyosan szólt vissza Bolojannak, aki szerinte Románia nagy reformereként pózol, de a valóság mást mutat.
– mondta a médiának nyilatkozva Grindeanu.
A PSD-elnök bírálta, hogy a kormány arra készül, hogy bizonyos állami vállalatokat a tőzsdére vigyen. Szerinte a profitot hozó állami vállalatok tőzsdére vitele nem reform, hanem rablás.
– fogalmazott Grindeanu.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.