Másodszor lépett fel Kolozsváron Sting. Megírtuk.
Egy koncertélményt nem lehet leírni.
Ezen gondolkodom, amikor kijövök a kolozsvári sportcsarnokból, ezernyi friss benyomással, és eszembe jut, hogy mindezt másnap valahogy meg kellene fogalmazni. De mit? Azt, hogy – már elnézést de – kurva jó volt a Sting-koncert? Hát igen, igen, fölöttébb magasröptű fogalmazvány, újságírókám…
Inkább egy kicsit még hagyom, hogy csak úgy hasson rám az egész. Azok az ezerszer hallott dalok, amiket még a nagyik is elkezdenek dúdolni, ha meghallják a rádióban, mert egyszerűen nem lehet őket nem dúdolni, és amik egyszerűen nem hajlandók elkopni, mert van bennük valami egyedi. Közben hallgatom a többieket, akiknek nem kell másnap írniuk a koncertről, így egyszerűen és könnyedén megosztják a benyomásaikat.
Az az alt gitár a Fields of Goldban, mekkora ötlet volt már – ilyeneket mondanak. Ez a faszi sokkal jobban néz ki mint a fia (Joe Sumner, aki „előzenekarként” néhány saját dalt játszott apu koncertje előtt egy szál gitáron, de sajnos nem olyan tehetséges, mint apu). Pedig már hetvenéves. Igen, de nutricionistához jár. Napi nyolc kilométert fut. Nem iszik. De mekkora zenészei vannak. Megengedheti magának, megszedte magát az Every Breath You Take-ből. Nyert egy talicska Grammyt. Ő legalább megérdemli.
Ilyenek hangzanak el.

Meg olyanok, hogy mégis hogy lehet már a koncert legelején elsütni akkora slágereket, mint a Message in a Bottle, meg az Englishman in New York.
És hogy lehet, hogy az utóbbi (az összes!) ennyi idő után is olyan elemi erővel tud megszólalni. Úgy, hogy még mindig érvényesek, nem egynyári slágerek, amik kimennek a divatból az aktuális ruhatrenddel együtt (teszi hozzá valaki – vagy én gondolom – vagy is-is).
Hogy mekkora szám még mindig, 40 év után is a Roxanne.
Hogy milyen tökéletes levezetés, koncertzárás volt a Fragile (amivel egyben az Ukrajnában zajló „hülye” háború ellen is tiltakozott).
A váltásai lepnek meg minden alkalommal, hogy mennyire jó ízléssel építi fel a dalait, és a refrén vagy a bridge vagy a B rész vagy a C rész mennyire kinyitja az egészet. Mennyire beránt. Ez a „faszi” tényleg ért ahhoz is, hogy mi hat a közönségre, meg ahhoz is, hogy mi a zene.
Közben persze megy a sztorizgatás.
Például, hogy annak idején a Police (ezzel a zenekarra futott be Sting) másik két tagja, Stewart Copeland dobos és Andy Summers gitáros egyszerűen nem akarta felrakni a
">Synchronicity albumra az Every Breath You Take-et, mert túl gagyinak találták. Le is mondtak a szerzői jogokról, Sting pedig – aki meggyőzte őket, hogy elfér az a szám is az albumon – vastagra kereste magát belőle. Hogy a zenekar másik két tagja még mindig metróval ment a koncertekre, miközben Sting – aki a szerzői jogok nagy részét birtokolta – már Ferrarival. Biztos arrogáns. Biztos nem arrogáns. Jógázik. Meditál.

A lényeg viszont az, hogy ennyi idő után még mindig újra és újra ki tudja találni magát. Hogy a dalai nem évülnek el, és minden egyes koncerten meg tudnak lepni – persze azért is, mert fantasztikus zenészekkel dolgozik együtt, és mindig beépítenek néhány váratlan csavart, kikacsintást a jól ismert slágerekbe.
Mit mondhatnék még? Hölgyeim és uraim: Sting.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.
… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.
További híreink: végre közzétettek egy átfogó jelentést a pénznyelő közigazgatásról, a PSD pedig bejelentette, hogy visszacsinálná a koalíciót, amit ő maga vert szét…