A környezetvédelmi tárca nem szólt a várasfenesieknek, hogy a környékükre költöztetnek egy medvét, pedig várható volt, hogy mindez felkavarja a település nyugalmát.
Váratlan látogató bukkant fel az elmúlt időszakban a Bihar megyei Várasfenesen: a helyiek nagy meglepetésére egy medve garázdálkodik a környéken. A meglepetés oka, hogy a Fekete-Körös völgyének ezen szakaszán soha nem kellett medvéktől tartani, a helyiek nyugalmát viszont mostanában rendszeresen megzavarja egy nagyvad, mely bejár a településre élelmet keresni.
A helyi polgármester, Ioan Florian Man azt állítja, hogy ugyanarról a medvéről van szó, mely másfél hónapja még a predeáli síparadicsomban kergette a turistákat. A környezetvédelmi tárca úgy költöztette Bihar megyébe az állatot, hogy nem értesítette erről sem a helyi önkormányzatot, sem a lakosokat. Ugyanakkor azzal sem számolt, hogy a korábban kukázással élelmet szerző medve a költöztetés után nem változtat megszokott „életmódján”, továbbra is az emberek lakókörnyezetéből próbál majd élelmet szerezni.
A medve egyfolytában a falu környékén ólálkodik, két méhészkedéssel foglalkozó családhoz is betört, tönkre téve a kaptárakat. A faluban több szóbeszéd is szárnyra kapott, egyes híresztelések szerint több medve is megjelent környéken, de a polgármester csak egyről tud. Állítólag a vadőr hallal próbálja az erdőben tartani, mindhiába.
Miután értesítették a problémáról az illetékes Bihar megyei hatóságokat, összeírták a medve okozta károkat, folyamatban van a kártérítés értékének megítélése. Ettől függetlenül az elöljáró felháborodottságának adott hangot, mert szerinte nem az a megoldás, hogy egyik megyéből a másikba költöztetik a problémás medvéket, főleg úgy, hogy arról nem értesítik a helyieket. Éppen ezért felszólította Tánczos Barna minisztert, hogy keressen más megoldást, hozzon létre egy parkot vagy valami hasonlót a medvéknek.
A Bihar megyei sajtó úgy számolta, hogy összesen három medvét telepítettek Brassó megyéből Biharba.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.

További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.