// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

A segesvári magyarok rendben vannak, de a város kevésbé

// HIRDETÉS

A magyar intézmények idén is megkapják a szükséges költségvetési támogatást. Viszont probléma, hogy a tiltott építkezések miatt veszélybe került a világörökségi státus.

Gál Ernő, az RMDSZ segesvári szervezetének elnöke, városi tanácsos szerint a magyar közösség szempontjából fontos tevékenységeket idén is támogatja az önkormányzat. A Népújságnak nyilatkozva elmondta: a tavaly kiutalt összegeket idén is megszavazta a tanács, így a Gaudeamus Alapítvány 50.000 lejt kap a szolgáltatások támogatására, 25.000 lejre rúg a telek- és épületadóra vonatkozó 0,25%-os kedvezmény, kulturális rendezvényeinek megszervezésére továbbra is díjmentesen veheti igénybe a polgármesteri hivatal dísztermét. Ami pedig többlet: idén az alapítvány még 7000 lej támogatást kap, ugyanis koncerteket, művelődési rendezvényeket is szervez.

A Kikerics tánccsoportnak a korfui fesztiválon való részvételéhez illetve népviselet vásárlásához tavaly 15.000 lejjel járult hozzá a tanács, idén is megkapják ezt az összeget, csakúgy mint az egyházak külön-külön a 3000 lejes támogatást. Az önkormányzat a Szász Sándor vezette Spartacus birkózócsapatot is segíti, ahol főként magyar gyermekek sportolnak, tavaly ők 10.000 lejt kaptak egy nemzetközi birkózóverseny megszervezésére.

Gál elmondta, a városnak óriási gondot jelent az a botrány, ami amiatt pattant ki, mert a főépítész jelezte: a szakszerűtlen, engedély nélküli átalakítások és építkezések miatt a város lekerülhet a világörökségi listáról. Jelenleg az építkezési engedélyek kiadása szünetel, az ilyen ügyekben Marosvásárhelyre kell menni. „A megyei főépítésznek rengeteg fenntartása van, azt mondja, nagyon sok törvénytelen dolog történt és emiatt Segesvár lekerülhet a világörökségi listáról. Valószínűleg történtek visszaélések, hiszen ez egy élő vár, ahol rengeteg tevékenység folyik: itt iskolák működnek, templomok vannak, itt található a polgármesteri hivatal és a helyi tanács épülete, a várbeli házak lakottak. Ez Délkelet-Európa egyetlen lakott vára, és valószínűleg az idők folyamán történhettek olyan dolgok az építkezésben, amelyek nem voltak törvényesek. Az a furcsa, hogy ha a megyei főépítész tudott a törvénytelenségekről, miért nem vonta felelősségre a városi főépítészt, amíg itt volt?” – jegyezte meg Gál.

Kép: horizontweb.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro