Elkészült egy felmérés, amely nem fest túl jó képet a helyzetről.
Komoly felvevőpiacot jelent az összeesküvés-elméletek számára a romániai lakosság – legalábbis erre enged következtetni az a felmérés, amelyben azt firtatták, hogyan viszonyulnak az ország polgárai a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos konteókhoz.
Az INSCOP közvélemény-kutató a Verifielddel és a Kommunikációs és Társadalmi Innovációs Kutatóközponttal (CoRe) közösen készített kutatásából például kiderül, hogy a válaszadók közel 40 százaléka hótt komolyan elhiszi, hogy a koronavírust azért gyártották és terjesztették el, hogy ezzel ágyazzanak meg a népesség chipekkel való beoltásának.
Erre a kérdésre pontosan 35,7 százalék válaszolt úgy, hogy egyetért vele.
A képet némileg javítja, hogy 57,8 százalék viszont azt mondta: nem ért egyet a kijelentéssel, de azért még így sem túl hízelgő.
A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók elhiszik-e azt az elméletet, miszerint az új típusú koronavírus nem természetes úton alakult ki, hanem laboratóriumban hozták létre.
Erre viszont már 66,9 százalék mondta azt, hogy egyetért a kijelentéssel, és csupán 23,9 százalék nem hisz abban, hogy a vírust úgy „gyártották”.
Az legalább megnyugtató, hogy azzal a kijelentéssel: a koronavírus-fertőzésre utaló tünetek valójában az 5G mobilhálózat káros hatásai, csupán a válaszadók 12,2 százaléka ért egyet, 73,4 százalék viszont elutasítja.
Mint kiderült, azok között, akik hisznek abban, hogy a vírust a chipekkel történő beoltás megkönnyítése érdekében gyártották, magasabb arányban vannak jelen azok, akik alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, és havi 1000 lej alatti összeget keresnek.
Azok között, akik szerint a vírust nem mesterségesen kreálták, arányaiban valamivel többen vannak a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, a fehérgallérosok – vagyis jórészt nem kétkezi munkát végző személyek –, valamint az ország nyugati részében élő lakosok.
Egyébként ők azok, akik a szakemberek véleményét is osztják.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálócsoportja, amely a járvány kiindulási pontjául szolgáló Vuhanban kutakodik, éppen most közölte első következtetéseit.
Peter Ben Embarek, a szakértői csoport vezetője kedden azt mondta: felettébb valószínűtlen, hogy az új típusú koronavírus egy kínai laboratóriumból származik, feltehetően egy közvetítő fajon keresztül terjedt át az emberre, melyet azonban továbbra sem sikerült pontosan azonosítani.
De persze ez a konteóhívőket nem fogja megingatni szilárd meggyőződésükben.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.

Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.

További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.

Közben egyáltalán nem biztos, hogy szeptember 8-án elkezdődik az iskola. A PSD pedig nem lép ki a kormányból, meg lehet nyugodni.

… Gigi Becalinak is nagyon fáj, amikor az állami bürokrácia elkezd vele (VELE!) baszakodni… és egy román műemlékvédő egyesület kiakadt, hogy a Székelyföldön semmibe veszik a román emlékműveket.