// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

A romániaiak harmada választana magyar államfőt

// HIRDETÉS

Megmérték, mekkora a kisebbségek elfogadottsága / elutasítása. A romákat és a melegeket utasítjuk el leginkább.

Egy közvélemény-kutatás szerint adott körülmények között a romániai lakosság 37 százaléka választana magyar államfőt az ország élére. Az IRES közvélemény-kutató társaságnak a kisebbségekhez való viszonyulás kérdéseit vizsgáló, január 31. és február 2. között készített reprezentatív felmérését a Sinteza kolozsvári folyóirat közölte pénteki számában. 

Az államfőre vonatkozó kérdés pedig azoknak a kérdéseknek a sorában jelent meg, amelyekkel bizonyos kisebbségi csoportok társadalmi elfogadását próbálták mérni a kutatás készítői. A kérdéssorból az derült ki, hogy a megkérdezettektől eltérő szexuális orientációjú személyekkel, továbbá  

a romákkal szembeni elutasítás a leghangsúlyosabb.

A magyaroknál jobb a megítélése a németeknek, a testi fogyatékkal élőknek, az időseknek, a fiataloknak, valamint a megkérdezettől eltérő vallásúaknak.

A válaszokból kiderül, hogy adott esetben a megkérdezettek 44 százaléka választana magyar polgármestert, 37 százaléka magyar államfőt, és 47 százaléka magyar parlamenti képviselőt. Ugyanakkor 47 százalék elfogadná, hogy magyar családtagja, 72 százalék, hogy magyar szomszédja, 71 százalék, hogy magyar munkatársa, 68 százalék, hogy magyar barátja, 62 százalék pedig hogy magyar főnöke legyen. 

Valamennyi kérdésben a német kisebbséghez tartozókkal szemben kisebb, a romákkal szemben pedig nagyobb távolságtartást mért az IRES. A 3,1 százalékos hibahatárral számoló felmérés szerint a romániaiak toleránsnak, közlékenynek, nyitottnak, az új dolgok befogadására hajlamosnak tekintik magukat a csoportjukon kívüli más személyekkel való összehasonlításban. 

A megkérdezettek negyven százaléka azonban azt válaszolta, hogy nem volt kisebbségi élethelyzetben. Ezt az élethelyzetet 35 százalék élte meg többször, húsz százalék kevés alkalommal, négy százalék pedig csak egyszer.

A megkérdezettek 30 százaléka ugyanakkor azt állította, hogy bizonyos szempontból kisebbséginek érzi magát a társadalomban.

Ezek 45 százaléka politikai meggyőződése miatt, 32 százaléka életvitele, 27 százaléka egészségi állapota, 21 százaléka a neme, 15 százaléka a vallása, 13 százaléka az étkezési szokásai, ugyanennyi a kinézete, három százaléka a szexuális orientációja, két százaléka pedig az etnikai hovatartozása miatt érezte már kisebbséginek magát.

A kutatás kérdéssorral próbálta mérni, hogy mi történik, ha egy kisebbségi csoport érvényesíti az akaratát azzal a többséggel szemben, amelyhez a megkérdezett is tartozik. A megkérdezettek 48 százaléka azt válaszolta, hogy a többség javára próbálja változtatni a helyzetet, 42 százalék viszont kijelentette: elfogadja a helyzetet, és alkalmazkodik hozzá.

A megkérdezettek elsöprő többsége úgy vélte, hogy több mint tíz százalékot kell kitegyen egy kisebbség ahhoz, hogy döntően tudja befolyásolni a történéseket. A válaszadók 55 százaléka azonban úgy vélte, hogy a kisebbségek kis mértékben (43) vagy egyáltalán (12) nem befolyásolhatják a többséget. 

Több mint egyharmad látta úgy, hogy a kisebbségeknek igazodniuk kell a többség véleményéhez és értékeihez.

A válaszadók 15 százaléka szerint Romániában a más etnikumúak kedvezményezettek, 57 százalékuk viszont a román nemzetiségűek kedvezményes helyzetét tartotta igaznak. A más vallásúak kedvezményezett voltát csak hat százalék vélelmezte, míg 58 százalék az ortodox vallásúakat tartotta kedvezményezetteknek.

A felméréshez kapcsolódó véleménycikkében Vasile Dâncu volt miniszterelnök-helyettes, a közvélemény-kutató intézet vezetője úgy vélte, hogy 

„a románok defenzív és konformista” viszonyulásának köszönhetően elég könnyű többséget kialakítani Romániában. 

Azt is megjegyezte azonban, hogy csaknem kétharmados többség tekinti úgy, hogy a kisebbségek csak a saját érdekeiket nézik, és törekvéseik nem találkoznak a többség törekvéseivel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro