Nyilatkozatot tett közzé a család nevében Margit hercegnő, a trónörökös.
A civil társadalomnak őrködnie kell az intézményes hatalom rendeltetésszerű használata érdekében – írja nyilatkozatában Margit koronahercegnő, Mihály király elsőszülött lánya.
A Mihály király sajtóirodája által kiadott közleményben a koronahercegnő azt írja: az elmúlt években megtapasztalhattuk, hogy a demokrácia nincs egyszer és mindenkorra védett helyzetben, hanem a társadalomnak nap mint nap ki kell harcolnia a szabad jövőhöz való jogát. „Felemelő látvány, ahogy a románok megőrzik az elvekért és eszmékért folytatott harc nemes hagyományát” – vallja Margit hercegnő, aki szerint a romániai társadalom választás elé került.
„Eltévelyedésünknek nem pusztán politikai okai vannak. A hatalom önkényes gyakorlásának szokása egyik generációról a másikra öröklődött történelmünk sok évtizedén keresztül. Ennek a szomorú ténynek nincs köze a választásokhoz, sem a hatalomváltáshoz. A magas tisztségbe kerülő emberek gyakran abban a meggyőződésben élnek, hogy az intézmény alárendelése az éleselméjűségüket bizonyítja, és hogy az erkölcs a gyengék osztályrésze” – fogalmaz a trónörökös, aki szerint a kommunista diktatúra rányomta bélyegét a társadalom mentalitására.
„A törvénytisztelet nem elméleti kérdés, hanem magán- és közösségi életünk mindennapi része. Az Alkotmányt, a törvényeket, a hagyományokat nem azért kell tisztelnünk, nem azért kell erkölcsi elveink szerint cselekednünk, mert arra szólítanak fel minket európai vagy transzatlanti partnereink, hanem önmagunkért és családunkért” – írja Margit hercegnő.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.