Kijev szerint mindeközben az Európa Tanács alkotmányjogászai nekik adtak igazat.
Üdvözölte a román külügyminisztérium a Velencei Bizottságnak az ukrán oktatási törvényről pénteken közzétett véleményét, amelyben
– számol be az MTI.
A minisztérium közleményében arra emlékeztette a kijevi vezetést, hogy a kétoldalú kapcsolatok legmagasabb szintjén vállalt kötelezettséget a kisebbségek anyanyelvű oktatásában előidézett problémák helyrehozására a Velencei Bizottság észrevételei alapján.
Márpedig az ET alkotmányjogászai visszaigazolták azt a román álláspontot, miszerint
oly mértékben, hogy az a jogszabály alkotmányosságát is megkérdőjelezi – mutat rá a kommüniké. A Velencei Bizottság azt is leszögezi, hogy nem az Ukrajna területén beszélt kisebbségi nyelvek rovására kell javítani az államnyelv oktatásának minőségét – teszik hozzá.
A román külügyminisztérium felkérte az ukrán hatóságokat, hogy a középiskolai oktatást szabályozó törvény megalkotása során pontosan tartsák be a Velencei Bizottság pénteken közzétett ajánlásait, mert csak így biztosítható az, hogy ne sérüljön a román kisebbség (és más kisebbségek) joga az anyanyelvű oktatáshoz. Bukarest ugyanakkor elengedhetetlenül szükségesnek tartja, hogy a további jogalkotásba a kisebbségek – köztük a román közösség – képviselőit is bevonják.
egy olyan oktatási rendszer kialakításához, amely tiszteletben tartja az Ukrajnában élő románok nyelvi jogait, ezek biztosítása ugyanis a román állam prioritása marad – zárul a bukaresti közlemény.
Egyértelműen növekszik a nyomás Ukrajnán azt követően, hogy pénteken két fontos nemzetközi szervezet is megerősítette az ukrán oktatási törvénnyel szemben megfogalmazott magyar kritikákat – mondta a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Menczer Tamás úgy fogalmazott, az Európai Unió külügyi főképviselőjének állásfoglalását, valamint a Velencei Bizottság előzetes jelentését követően végérvényesen kiderült, hogy
Emlékeztetett, a magyar álláspont három legfontosabb pontjáról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter legutóbb pénteken, Brüsszelben tájékoztatta az Európai Unió és Ukrajna társulási tanácsát. A tárcavezető itt ismét kiemelte, hogy szerzett kisebbségi jogokat nem lehet elvenni, emellett Ukrajnának érdemi tárgyalásokat kellene kezdeni a magyar kisebbséggel, továbbá maradéktalanul végre kell hajtania a Velencei Bizottság ajánlásait, állásfoglalását – fejtette ki a külügyi helyettes államtitkár.
Menczer Tamás szólt arról is, hogy a Velencei Bizottság hétfőn adja ki teljes állásfoglalását a kérdésben, de már pénteken megerősítette, hogy jogosak az Ukrajnával szemben megfogalmazott kritikák, továbbá kimondta, hogy
Sőt, a bizottság azt is kimondta, hogy az ukrán nyelvtörvény kifogásolt részét, a hetedik cikkelyt módosítani kell – tette hozzá.
A helyettes államtitkár közölte, Ukrajnának természetesen joga van – a kisebbségek anyanyelvi oktatását nem csonkítva – átszervezni, megreformálni az ukrán nyelvoktatást, a kárpátaljai magyar pedagógusok az elmúlt években sokszor tettek is le megoldási javaslatokat erre, amiket azonban mindig lesöpörtek.
Kiemelte, a magyar kormány mindaddig harcol a kárpátaljai magyarok anyanyelven történő oktatásáért, amíg ők azt nem mondják, hogy a helyzet számukra megnyugtatóan rendeződött.
Hangsúlyozta, Ukrajna pénteken „sajátosan értelmezte” a Velencei Bizottság előzetes jelentését, Magyarország ugyanakkor nem kíván belemenni ebbe az „értelmezési versenybe” és azt szeretné, ha Ukrajna eleget tenne a jogos elvárásoknak.
A VB ajánlásainak értelmezése kapcsán ugyanis elég nagy a zavar:
A minisztérium rámutatott: a Velencei Bizottság úgy fogalmaz, hogy a különböző jogok meghatározása kizárólag az ukrán alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik, azon kérdéseket pedig, amelyek a nyelvhasználatot érintik, külön erről szóló törvényekben kell szabályozni.
A tárca kiegyensúlyozottnak és konstruktívnak nevezte a bizottság ajánlását, amelyben a testület az átmeneti időszak meghosszabbítását javasolta a törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke esetében, amelynek a törvény szerint 2020-ban kellene életbe lépnie. Egyetértett a kijevi minisztérium abban is, hogy a 7. cikk nyújtotta lehetőségeket maximálisan ki kell használni. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra jogszabály ezen része lehetőséget ad egy vagy több tantárgy két vagy több nyelven vagyis az ukrán mellett angolul, valamint bármely európai uniós tagállamban hivatalos nyelven történő oktatására.
Üdvözölte, hogy
Az államnyelv meghatározó szerepét nem lehet megkérdőjelezni, ez megfelel minden nemzetközi jogi normának – emelte ki a minisztérium.
A tárca értelmezése szerint a Velencei Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a törvény 7. cikke egy keretjogszabály, amelyet a középiskolai oktatásról szóló törvényben kell majd részletezni. „Mi ezzel teljes mértékben egyetértünk” – szögezte le a minisztérium. Ismételten megerősítette, hogy
a nemzetiségek számára, amely megfelel különleges igényeiknek. „Az alapvető cél, hogy egyformán magas szinten beszéljék mind az államnyelvet, mind anyanyelvüket” – hangoztatta a tárca közleményében. Hozzáfűzte, hogy továbbra is kész együttműködni az ET szakértői testületeivel a kisebbségi jogok törvényi alapjainak fejlesztésében, a szomszédos partnerországokat pedig konstruktív párbeszéd folytatására hívta fel.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.