// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
felelősen

A PSD most az utcára csődítené az embereket tüntetni, a korona meg csak egy kávét kér

Épp kezd nagyon bedurvulni a 4. hullám, de a szocdemeknek ez nem annyira fontos.

A hazai járványkezeléssel megbízottak meg a PSD fejesei láthatóan egészen másik filmet néznek egy egészen másik csatornán: miközben Valeriu Gheorghiţă, az oltási kampány koordinátora bejelentette, a delta vírusvariáns gyorsabban terjed, mint azt várták, Marcel Ciolacu épp utcára hívja a népet, hogy tüntetnének már egy kicsit a Cîţu-kormány ellen. Érdekes: a tavaly decemberi választások előtt a szocdemek kampánya gyakorlatilag arra épült, hogy erőltetett menetben bevettek a pártba két járványszakértőt – a nemzet mikrobiológusát, Alexandru Rafilát, valamint Adrian Streinu-Cercel professzort –, és azt hangoztatták, hogy a helyes járványkezelést csakis szakemberek irányításával lehet levezényelni. Alexandru Rafila neve még miniszterelnök-jelöltként is felmerült, ám aztán tudjuk, hogy mi történt. Erre most a 4. járványhullámra ügyet se vetve akar ugyanaz az alakulat országos tüntetéseket szervezni, hogy Klaus Iohannis végre rádöbbenjen, micsoda hibát követett el Florin Cîţu kinevezésével, és a jobbközép kormánykoalíció beiktatásával. A politika egy nyálkás, rusnya állat, és véletlenül se higgye azt, hogy a politikusok az ön érdekeit nézik. Az ilyen szép kis önellentmondásokból derül ez ki a legszebben. Arra a kérdésre, hogy a kormány elleni bizalmatlansági indítvány benyújtása előtt vagy után esedékesek a tervezett tüntetések, Ciolacu azt mondta, hogy erről még tárgyalnak. Amúgy a PSD annak idején bíróságon támadta meg a járványügyi korlátozásokat lazító, augusztus 1-jével érvénybe lépő kormányhatározatot, amely maximum 500 főben határozta meg a tüntetéseken résztvevők számát. Ezek szerint már akkor arra készültek, hogy utcára hívják a népet. Ezzel titkon nyilván megpróbálják az általános oltásellenes hangulatot is a saját hasznukra fordítani, hiszen biztosak lehetnek abban, hogy akármi ellen is szerveznek tüntetést, az oltásellenesek ott lesznek.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro