A PSD két arca

Két arcát mutatja az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) az ország választópolgárainak a magyar ügyekben. Miközben a párt államfőjelöltje, Victor Ponta miniszterelnök aktív RMDSZ-es asszisztenciával a Székelyföldön kampányol, és az autonómia kapcsán kijelenti, hogy ha az egyet jelent a decentralizációval, akkor nincs vitája a székelyekkel, a párt ügyvezető elnöke, Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes immár másodízben jelentette ki: az RMDSZ által kidolgozott autonómiatervezetnek esélye sincs arra, hogy megvalósuljon, annak kidolgozása pedig „nem erősíti” a két párt kapcsolatát. (Krónika)

Dragnea immár másodízben tett ilyen értelmű kijelentéseket két héten belül, miközben Ponta szintén másodszor járt az elmúlt héten a Székelyföldön.

Kívülről nézve úgy tűnik, mintha kidolgozott kommunikációs stratégiáról lenne szó. Pontának a jelenlegi felmérések szerint ugyan jóval nagyobb az esélye megnyerni a novemberi államfőválasztást, mint ellenfeleinek, a második fordulóban azonban a siker bebiztosítása érdekében jól jönnének a magyarok szavazatai is. A PSD ugyanakkor – hű örököseként az 1989 előtti nemzeti kommunista diskurzusnak – az egyik legnacionalistább párt, amely bármikor hajlandó a soviniszta érzelmek felkorbácsolására alkalmas retorikát alkalmazni, választóit már a rendszerváltás óta erre kondicionálta, ezért szükséges Ponta gesztusait ellensúlyozni.
Ezért jelenik meg Dragnea a „párt öklének” szerepében, és ezért intéz kemény hangú kirohanásokat az autonómia ellen.

A kérdés az: melyik a PSD igazi arca és hangja?
Elemzők szerint Ponta államfővé választása esetén a pártelnöki tisztségre Dragnea a legesélyesebb, ezért az ő szavai jelenthetik a PSD jövőbeni politikai irányvonalának megalapozását. Persze érdemes figyelembe venni, hogy – attól függetlenül, hogy a kampány csak októberben kezdődik – máris zajlik a korteskedés, és Dragnea szavai főleg a nacionalista PSD-szavazók megnyugtatását szolgálják. A párt eddigi politikáját ismerve azonban nehéz elhinni, hogy jelentős, érdemi változás állna be az önrendelkezéshez való viszonyában.

Már csak azért is, mert a Ponta által hangoztatott, a kormány által már két és fél éve célul kitűzött decentralizáció sem igazán decentralizáció. A mesterségesen megrajzolt fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörökkel való felruházása – amit Ponta és Dragnea a decentralizáció megnyilvánulásaként jellemez – ugyanis egyelőre nem abban nyilvánul meg, hogy Bukarest ad át hatásköröket az alacsonyabb szinteknek, hanem a régióközpontnak kinevezett városok szívják el azokat az alájuk rendelt megyeszékhelyektől. Példaként elég megemlíteni, hogy a helyi adóhivatalok hatáskörei máris a régióközpontokhoz tartoznak, de az egyik legabszurdabb kezdeményezés alighanem az, hogy a területi vámigazgatóságot a határ menti Nagyváradról a határtól 150 kilométerre található Kolozsvárra akarják költöztetni.

Ilyen körülmények között nehezen érthető, miért hajlandó az RMDSZ a legmagasabb, elnöki szinten segíteni Ponta kampányát a magyarok körében. A koalíciós partner bizonyára tett olyan ígéreteket, esetleg gesztusokat, amelyek alapján úgy gondolják, megéri. Már kérdés azonban, hogy a magyar választópolgárok szakítanak-e eddigi gyakorlatukkal, és hallgatnak-e az RMDSZ-re, ha arra ösztönzi őket, hogy a második fordulóban a nacionalista baloldali párt jelöltjére szavazzanak. Eddig ugyanis ez még egyszer sem jött be.