// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

A PSD felhúzta az orrát, mert emelték a gyerekpénzt

// HIRDETÉS

Botrányt csinált a kormánytöbbség, mert hat tagja is megszavazta az emelést a röhejes 84 lejről.

Március elsejétől emelkedik a gyereknevelési támogatás: a két éves korig járó havi 200 lejről 300 lejre, a két éves kor utáni havi 84 lejről 150 lejre. Legalábbis ezt a kiegészítést szavazta meg ma délután a parlament, miközben a költségvetési törvény cikkelyeit vette sorra.

A gyerekpénz emelése egyike volt a kevés ellenzéki javaslatnak, amelyet nem csapott agyon azonnal a kormányzó többség, és nagyon kacskaringós úton fogadták végül el.

A liberális Robert Sighiartau javaslataként múlt héten megbukott a szenátusban, ahol a kormánypártoknak kényelmes többsége van. Sőt ott az RMDSZ sem támogatta, majd amikor ez kezdett botránnyá fajulni a Facebookon, azzal magyarázta Cseke Attila szenátor, hogy a javaslat január elsejétől növelte volna a két összeget, de visszamenőlegesen nem lehet, és mivel így formahibás volt, a javaslatot elutasították.

Elutasította a hét elején a költségvetési törvényt tárgyaló költségvetési és pénzügyi bizottság is, és ma a plénumon is épp csak hajszálnyi többséggel ment át, utána meg botrány tört ki. A javaslatot 123-an támogatták, 119-en ellenezték, és csak úgy ment át, hogy az ellenzék, a függetlenek, az RMDSZ és néhány más kisebbség képviselői mellett hat kormánykoalíciós honatya is megszavazta.

Mikor meglátta az eredményt, az ülésvezető állítólag azonnal meg akarta ismételtetni a szavazást, de addigra a rendszer rögzítette az eredményt. Rögtön utána a PSD parlamenti frakciója szünetet kért, majd saját javaslatként szavaztatta meg a Liviu Dragnea által demagógnak nevezett gyerekpénzemelést.

A gyerekpénz növelése érdekében ugyanis a munkaügyi minisztérium idei büdzséjét 2 130 528 000 lejjel emelik meg. Az összeg forrását a PNL-s javaslat a társadalombiztosítási alap többletében jelölte meg, a PSD szerint viszont alkotmányellenes a két büdzsé (az állami és a társadalombiztosítási) ilyen keverése. Ezért úgy döntöttek, hogy a gyerekpénzt az állami költségvetés deficitjének rovására emelik, és végül így szavazták meg.

Holnap azt is meg kell még szavazni, hogy a 2019-es költségvetési deficit a GDP 2,55 százalékáról annak 2,76 százalékára emelkedjen, jelezte Dragnea, ahhoz pedig, hogy a gyerekpénz ténylegesen emelkedjen, a kormánynak sürgősségi rendelettel kell módosítania az állami segélyeket szabályozó törvényt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro