// 2026. június 30., kedd // Pál

A Partiumtól a Székelyföldig lóra pattannak

// HIRDETÉS

Ragadós lett a vágta Erdélyben: miután kezd hagyományossá válni a Székely Vágta, újabb futamokon méretkeznek meg a határon inneniek. Idén lesz Partiumi Vágta, no meg Góbé futam is.

Lóra magyar! - ez lett a jelszó a Székelyföldön és a Partiumban is – idén két helyszínről is küldünk lovasokat a budapesti Nemzeti Vágtára. Az immár negyedik Székely Vágta a már megszokott helyszínen, ám megújult szabályokkal zajlik idén – jelentették be csütörtökön a szervezők. Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester elmondta: a Nemzeti Vágta Székelyföldi előfutamának számító rendezvény szervezési jogát két évre a Vadon egyesület kapta meg. A maksai Óriás Pincetetőn július 19-20-a között zajló lovas rendezvény idei újdonsága, hogy két futamot is szerveznek: a Székely Vágtát és a Góbé futamot.

A történelmi Székelyföld települései mindkettőbe benevezhetik lovasaikat. Mindkét futamon azonosak a díjak, az első helyezett 2000 lejt, a második 1500 lejt, a harmadik 1000 lejt nyerhet, de csak a Székely Vágta nyertesei kapnak jogot a Nemzeti Vágtán való részvételre.

Az újításra azért volt szükség, mert a budapesti Nemzeti Vágtán csak legtöbb 75 százalékban telivér, bizonyított eredetű lovakkal lehet részt venni. A Góbé futam úgynevezett házi verseny lesz, a szervezők lehetőséget adnak a településeknek bármilyen lovat benevezni, csak az egészségügyi feltételeknek kell megfelelniük.

Előzetes jelzések szerint legalább 16 székelyföldi település nevez be a Székely Vágta futamába, és természetesen sokan indulnak a Góbé futamon is. Részletes információkat a www.szekelyvagta.ro honlapon olvashat.

A székelyek ugyanakkor csütörtökön üdvözölték azt, hogy idéntől Partiumi Vágtával bővül a Nemzeti Vágta romániai előfutamainak sora. A Nagyváradtól 17 kilométerre lévő Köröskisjenőn június 6-án és 7-én szervezik a Partiumi Vágtát.

A Bihar megyei településen szervezendő futamról is csütörtökön tartott sajtótájékoztatót Ferencz István főszervező, a versenynek helyszínt biztosító köröskisjenői Kings Land Központ menedzsere. Mint  elmondta, a csapatok június 6-án 12-20 óra között fognak megérkezni a Kings Landbe. Eddig tíz jelezte a részvételét, de mivel nevezni az első futam kezdetéig, vagyis szombat délelőtt 10 óráig lehet, előfordulhat, hogy lesznek még indulók.

Június 7-én, szombaton reggel 7 órakor kezdődik a pálya bejárása a csapatok és a felügyelők által, megtörténnek az utolsó simítások. A döntő futam azonban csak este 8 óra körül várható három csapat részvételével, amelyek közül kettő jut ki a budapesti Nemzeti Vágtára. Rajtuk kívül hivatalból a rendező település, vagyis Köröskisjenő csapata is ott lesz a fővárosban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro