A lengyelországi rakétaincidens miatt kellett kipróbálni a légvédelmet.
Légi- és rakétatámadás elhárítását szimulálta a NATO Romániában szerdán, a gyakorlat apropója a múlt kedden Lengyelországban becsapódott, két ember életét kioltó rakéta volt.
A katonai szövetség Németországban, Ramsteinban működő légi parancsnokságának közlése szerint egy Romániába vezényelt légvédelmi rendszer légitámadás kivédését szimulálta, az akcióban pedig Törökországból érkező F-16-os, spanyol Eurofighter, elektronikai hadviselésre alkalmas eszközökkel felszerelt amerikai Growler és francia Rafale vadászgépek vettek részt, utóbbiak a Charles de Gaulle repülőgép-hordozóról szálltak fel.
Az eredmény abból a szempontból megnyugtató, hogy
„Válaszképpen Oroszország Ukrajna ellen indított háborújára tovább erősítjük védelmi és elrettentő képességünket a NATO keleti szárnyán” – mondta a gyakorlat után Oana Lungescu, a NATO szóvivője.
Azt is elmondta, hogy a szövetség növelte a légtérvédelmi járőrözésben részt vevő harci gépek számát, és további szárazföldi, illetve hadihajókon elhelyezett légvédelmi rendszereket telepített a térségbe.
„Az ehhez hasonló gyakorlatok garantálják, hogy
– mondta.
Franciaország májusban telepített Romániába SAMP/T típusú légvédelmi rendszert, amelyet úgy alakítottak ki, hogy képes legyen megvédeni a robotrepülőgépek, taktikai ballisztikus rakéták, drónok és repülőgépek támadásától a harci alakulatokat, repülőtereket, kikötőket és más fontos objektumokat.
A hadgyakorlat előzménye, hogy múlt héten egy ukrajnai rakéta csapódott be Lengyelország keleti részén, ami megmutatta, hogy a NATO rakétapajzsa meglehetősen hézagos. A lengyel hatóságok és a NATO vizsgálatai szerint egy ukrán légvédelmi rakétáról van szó, amit egy orosz rakétatámadás-sorozat idején lőttek ki.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.

Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.

További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.

Közben egyáltalán nem biztos, hogy szeptember 8-án elkezdődik az iskola. A PSD pedig nem lép ki a kormányból, meg lehet nyugodni.