// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
finomvegyes

A nap hírei: az új év legnagyobb fogadalma, a dráguló szesz és a vírusok össztüze

// HIRDETÉS

Összeszedtük a nap fontosabb, érdekesebb híreit, hogy önnek már ne kelljen keresnie a tűt a szénakazalban.

A nap ígérete: az év végéig már az egész országban elektronikus személyiket fognak kibocsátani

Mint tudjuk, az EU már 2021. augusztus 2-ikától arra kötelezte a tagállamokat, hogy váltsanak úgynevezett elektronikus személyi igazolványokra (népnyelven: csipes buletin), ami ugye biometrikus adatokat rögzít, és jelentős mértékben megkönnyíti az utazást is, hiszen a beépített csip segítségével egy szenzor másodpercek alatt azonosítja az utazót. Arról nem is beszélve, hogy a számlafizetéstől az egyéb hivatali ügyekig számtalan téren leegyszerűsítené az életünket. Románia azóta sem vezette be az újítást, egyedül Kolozsváron indítottak el egy „kísérleti projektet”, ami arról szól, hogy ott 67 lej kifizetése ellenében már igényelhetünk e-személyit, az országban máshol viszont azóta sem. Most jött egy szép újévi fogadalom a fejesektől, miszerint ennek az évnek a végére már tényleg mindenhol lehet majd e-személyit igényelni, ráadásul ingyen. Ami már csak azért is jó lenne, mert 2030-tól már az EU-s tagállamokba sem utazhatunk, ha nincs e-személyink vagy útlevelünk. Na persze a román politikusok és mindenféle tisztviselők év elején mindig könnyen ígérgetnek. Alig várjuk az év végi magyarázkodásokat.

A nap szomorú híre: drágul a szesz

Január 1-jétől a kormány 6%-kal megemelte az alkoholos italok jövedéki adóját, ami a gyártók szerint elkerülhetetlenül a bolti árak emelkedésével fog járni. Mert nem elég, hogy az alapanyagok ára 30–80%-kal emelkedett az utóbbi években, csak 2022-ben kétszer is emeltek a jövedéki adón. Vagyis a mostani egy év leforgása alatt már a harmadik ilyen emelés. Így a tömény italok (40%-os alkoholtartalom fölött) literenként várhatóan körülbelül 2 lejjel fognak drágulni. 2021-ben egyébként a szeszes italok jövedéki adójából 850 millió lejt zsebelt be az állam.

A nap figyelmeztetése: bedurrantak a vírusok

A háziorvosok és a kórházak várószobáiban sorban állnak a felső légúti megbetegedésektől szenvedő páciensek, az influenza, a Covid–19 és egyéb vírusos fertőzések ugyanis nagyon felpörögtek az év elejére. A fertőző betegségekre szakosodott bukaresti Matei Balș Intézetben például naponta átlagosan 300-an érkeznek ilyen jellegű panaszokkal (egy szakember szerint a koronavírus-járvány csúcsán voltak ekkora számok), de a háziorvosok is el vannak havazva, egyikük elmondta a sajtónak, hogy már évek óta nem írt ki ennyi betegszabadságot influenzás tünetek miatt. Ezzel nem riogatni akarunk, de jó, ha óvatosabb lesz a következő időszakban, ha nem akar ágynak esni. Hogy mik az alapvető védekezési módok, azt az elmúlt években már unásig megtanultuk: ha teheti, kerülje el a zsúfolt helyeket, figyeljen a gyakori kézmosásra, és esetenként a maszkviselés sem szégyen, ha a helyzet úgy hozza, hogy mégis sok ember közé kell mennie. Ja és az influenzaoltás is elérhető.

A nap megnyugtatása: nincs gyógyszerválság

A fent említett vírusfertőzések elszaporodása az év elején kisebb pánikot eredményezett, felröppentek ugyanis olyan híresztelések, hogy a hazai gyógyszertárak kifogytak a láz- és gyulladáscsökkentőkből, mint a paracetamol és az ibuprofen. Alexandru Rafila egészségügy-miniszter azonban tárgyalt a hazai gyógyszergyártókkal, és kedden mindenkit megnyugtatott, hogy más európai országokkal ellentétben Romániában sem paracetamol-, sem ibuprofenválsággal nem kell szembenézni. Az lehet, hogy az ismertebb gyógyszerek elfogytak az ilyen hatóanyagot tartalmazó készítményekből, azonban mindkettő esetében vannak alternatívák, amelyeket a következő időszakban ki is szállítanak a gyógyszertáraknak.

A nap szeleburdija: a sofőr, aki azt hitte magáról, hogy gyalogos

Autójával kelt át a gyalogátkelőn egy sofőr Bukarestben. Egy másik autó fedélzeti kamerája rögzítette az esetet: a kék jármű a legnagyobb természetességgel gurult át a gyalogosok között az úttesten, majd a szemközti járdán is végighaladva átdöcög az ellentétes irányú forgalomba. A balkáni vezetési stílus errefelé nem szokatlan, de azért elkelt volna egy rendőr a környéken.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro